Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A huszár foglyai
56 — Lehet egy tucat vagy ilyesféle. Egy-kettővel több vagy kevesebb nem számít. — Egy tucat is elég sok, mert a járőrből nem küldhették el sok embert. — Elég nekem egy is, — mondotta Illés János huszár. — Másodmagammal elhozom én a kocsit muszkástól. Kovács huszár mindgyárt vállalkozott, hogy Illés társául szegődik. A két huszár ellovagolt s olyan ügyesen lepte meg az oroszokat, hogy azok megadták magukat. Megszámláltatván, kitűnt, hogy tizennégyen vannak és a málhakocsi rogyásig meg van rakva. Engedelmesen követték az oroszok a két huszárt, akik a dús zsákmánnyal a járőrhöz igyekeztek csatlakozni. De mielőtt a két csapat egyesülhetett volna, megjelent a reggeli ködben nyolc-kilenc kozák árnyalakja, aki előretartott pikával szélsebesen rontott a két huszár felé. A helyzet elég kényes volt. Ott a kozákok, akikkel veszekedni kell, itt a foglyok, akikre vigyázni kell, — ha egy tucat keze és egy tucat szeme lenne a két magyar fiúnak, tán az is kevés lenne. No, de Illés nem jött zavarba. 0 meg a pajtása olyan kitünően célzott és hatásos tüzet indítottak a kozákok ellen (miközben a félszemük a foglyokon volt), hogy a támadók mindenfelé szétfutottak. Azután már akadály nélkül csatlakoztak huszáraink a járőrhöz és kísérték ezzel együtt a foglyokat a század tanyájára. Mikor a század parancsnoka meglátta Illést a muszkáival, ezt kérdezte: — Mi az, Illés? Hát te visszahoztad a foglyokat? — Kapitány úrnak alásan jelentem, — felelt Illés, — elvittem én azokat oda, ahova kellett, de hoztam helyettük másokat. Illés János mellét ezért a hőstettért a másodosztályú ezüst vitézség! érem díszíti.
