Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

Hogyan szerzik az aranyérmet?

137 A nagy személyes bátorság azonban nem az egyedüli értékes tulajdonsága a parancsnoknak. Csaknem éppen olyan fontos, hogy eszességgel és meggondoltsággal meg­nyerje katonái bizalmát, hogy döntő pillanatokban azon­nal kövessék. Willvert Ferenc zászlós nagy mértékben rendelkezett ezekkel a tulajdonságokkal. Semmiféle veszélyben nem vesztette el lélekjelenetét. Katonáit nyugodt megfonto­lással vezette és sohasem tette ki a derék magyar nép­felkelőket fölösleges veszélynek. Mindég rajta volt a szeme legénységén, mely a harc hevében természetesen alig tudja, hogy mi történik körülötte. Olyképpen vezette katonáit, hogy azok érezték, hogy helyettük gondolkozik, ügyel és soha, semmi körülmények közt elkerülhető ve­szélybe, sikertelen vállalatba nem viszi őket. Mikor azonban elérkezett az a pillanat, hogy a katonának kockára kell tenni mindent, flegmáját bátorsággal cserélte föl és katonái tudták, hogy most utolsó csepp vérig kell harcolni. Es ilyen módon csodadolgokat vitt véghez. Első osztályú vitézségi érme bizonyítója katonai eré­nyeinek. Hogyan szerzik az aranyérmet? J Mikor látjuk a város utcáin a harctérről visszaérkezett katonákat, mindnyájunk szívét megdobbantja annak látása, hogy mennyire rá van Írva arcukra a hosszú háború szenve­dése, fáradsága, izgalma és vihara. Nem mintha ez arcok csüggedtségről vagy kimerültségről beszélnének, mert ellen­kezőleg, éles, viharverte vonásaikon rajta van a végzett munka öntudata, háborúviselt katona büszkesége. De

Next

/
Oldalképek
Tartalom