Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

A szatmáriak

129

a háztető és katonáink már készen állanak csákánnyal, hogy a romfalakat teljesen szétverjék. A még bent levő bútort már nem lehet megmentem.

Az asszonyok nem akarnak ebbe belenyugodni. Egyszerűen nem tudták felfogni, hogy amit ők nagyszüleiktől és szüleiktől örököltek, most egy éjszakán át füstté és korommá váljék. Es mielőtt megakadályozhatnák, már ott vannak bennt a lángoló házban. Most ledül egy fal és elzárja az asszonyok útját. Szikrázó füst és por gomolyog a levegőbe vérpirosán és odabent látni lehet az elzárt asszonyok árnyait, amint kétségbeesetten felemelik kezüket és azután összeesnek. A fáradságosan megfékezett tömegben a hozzájuk tartozók kétségbeesetten sikoltoznak.

Gáspár György gyalogos nem bírta tovább nézni ezt a nyomort. Nedves kendőt csavart szájára és orrára és a tűztengerbe ugrott. Már ott van az első szobában a láng, ott is felcsattog dühös dala; megemészt minden falrészt, mely a tűz fogára való. Gáspár lába beleütközik egy sötét lágy tömegbe, egy eszméletlen asszonyba. Hirtelen felkapja, odahurcolja Hajdú János tizedeshez, aki őt követte és a megmentett asszonyt kiviszik. Időközben Gáspár a többi négy asszonyt is fölfedezte és Hajdú segítségével a szabadba vitte. Amint az utolsót kivitték, hátuk mögött óriási lángokban, összeomlott a ház. De öt ember életét megmentette a két derék katona.

Turzuli is, Gáspár is megkapta az ezüst vitézségi érmet.

A mi hőseink. ]J,

9