Kovács Eleonóra (szerk.): Dokumentumok az MNL Baranya Megyei Levéltárából - Forrásaink a reformációról (Budapest, 2018)

II. Protestánsok Baranya megyében 1848 És 1944 között

Pécs város építőanyaggal segíti az evangélikus templom építését401 Pécs, 1875. február 7. 22. 5974/1874. szám Tekintetes Közgyűlés! A pécsi evangélica402 egyház kérvényét, melyben az általa tervbe vett és tényleg már meg is kezdett templom építésére magát a közönség részéről segélyeztetni kéri, van szerencsénk azon tiszteletteljes vélemény kíséretében a tettes közgyűléshez beter­jeszteni, miszerint tekintve a magasztos célt, és ama vallási kegyeletet, mely ezen csekély számú vallásfelekezetet tetemes áldozatokra készteti, s végül tekintve azon körülményt, hogy a város közönsége más felekezeteket hasonló célra jelentékenyen segélyezett, kérelmének hely adható és részére a meglevő tégla készletből 100.000 db tégla oly formán lenne megszavazható, hogy azoknak szállítási költsége a folyamodó egyházközséget terhelendi. Úgy hasonlóan megengedhetőnek véljük, hogy a városi mecseki kőbányából a szükséges kőmennyiséget saját költségén törethesse és haszná­latára elszállíttathassa. Mely véleményünk előterjesztése után mély tisztelettel vagyunk a tettes közgyűlésnek Pécsett, 1874. évi 2/7. htból Pécs sz. kir. város tanácsa Zavaros Péter403 helyettes polgárms Aidinger404 előadó Jelzet: MNL BaML IV. 1406. b. 5974/1874. Eredeti kézzel írt tisztázat. 401 A pécsi evangélikus gyülekezet 1868-ban alakult önálló anyaegyházzá, egyházközséggé és nagy lendülettel láttak neki a templom, illetve papiak építéséhez. 1869-ben a Dischka Győ­ző utcában vettek telket. Negyven gyülekezeti tag ajánlott fel pénzt a templom építéséhez. Az evangélikus Baldauf János tervezte templom, papiak és lakóház 1875-ben készült el (ld. Baldauf G.: A pécsi ág. hitv. ev. egyházközség 22-32.; Madas J. Pécs-belváros telkei 143.). A város közgyűlése a gyülekezet kérelmére a városi téglaégetőből 100 000 téglát ajándékozott az építkezéshez, és megengedte, hogy a városi kőbányából ingyen bányásszák ki az építke­zéshez szükséges köveket. 402 evangélica: evangélikus 403 Zavaros Péter (1828-1906) tanácsnok, helyettes polgármester (1873-1898) 404 Aidinger János (1846-1906) Pécs városi aljegyző (1867-1869), főjegyző (1869-1875), pol­gármester (1875-1896), országgyűlési képviselő (1896-1901) 134

Next

/
Oldalképek
Tartalom