Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSÁGHARCZIG. 631 A közgyűlést 1798. év január 4-én tartották meg. A béke örömére a püspök és Melczer Ignácz 50—50 irtot adtak egy áldomásra és tervbe vették, hogy a hadat teljesen fölszerelve a vármegyeházára vezetik, hol az alispán hazafias beszédet tart és akkor a had fegyverzetét és lovait átadva a vármegyének, csendben hazamegy. Az ünnepély azonban váratlan fordulatot vett, mert mikor a fölolvasásnak és beszédnek vége volt s az átadás megkezdődött, a had lázadásba tört ki, melynek élét elsőben saját tisztviselői ellen fordította, kik őket lecsendesíteni akarták. A zászlót visszaragadták s a legéktelenebb istenkáromlás és lárma között a kapun kitörve az utczára rohantak, majd Pécs piaczán összegyülekeztek és a Pécs közelében lévő térre menvén, nagy riadalom közt bátorították egymást az ellenállásra. A vármegyegyülés a nagy lármára szétszaladt, de részben a tisztektől, részben a hangos tömegtől megértve, hogy a ruházaton kívül fegyvert és lovat, sőt jutalmazást is követelnek ; a vármegye Szányi prépostot küldötte a föllázadt tömeg lecsendesítésére, ki fejenként tizenöt forintot Ígért a katonáknak, kik a kívül még a fegyvert, a lovat s az ígéret beváltásáról kötelező nyilatkozatot követelték. Sajnos, se Ígéret, se kecsegtetéssel nem lehetett a tömegre hatni. A katonaság az egész napot a mezőn mulatozás és ivás közt töltötte s boros állapotban a városkapun betörve, a zászlót nem a vármegyére, hanem Dőry lakására vitték és őrzésére ötven embert állítottak, maga a had pedig folytatta garázdálkodását azzal a szándékkal, hogy a zászlót Ráczvárosra fogják vinni. A katonai törvények ily rút megsértésének elkerülése szempontjából, mikor a vármegye minden segélytől megfosztva állott, békeajánlat gyanánt nemcsak a fegyverzetet és lovat Ígérte oda a népnek, de azt is, hogy az uraságok elleni követeléseiket irásbelileg fogja támogatni s mindenkit szabadon ereszt, megkívánván azonban, hogy a nádori utasítás szerént, a zászlót a vármegyénél tartoznak letenni. A had nem bízott a vármegye ígéretébe és folytatta az utczákon a garázdálkodást, gyülekezést, szónoklást és lármát. A dologba így a város is beleavatkozott. Többeket sikerült a város őrségének segélyével elfogni és börtönbe vetni, máshol ismét a vármegyei hajdúk, elvévén a katonáktól eladott lovaiknak árát, a katonáknak azt a város visszaadni rendelte. így míg egyrészt az elkeseredettség nőttön nőtt, addig a katonaságban az a vélemény kezdett elterjedni, hogy Pécs városában, mely mindenkor a vármegyei urak ellen volt, segélyre leltek és pártfogóra akadtak, sőt magánál a vármegyénél is e vélemény kapott lábra. Tényleg a lakosság egy része a katonaságot védelmezte, az utczákon gyülekeztek, heves beszédeket tartottak s mikor a Gyulay-ezved egy Lenk nevii kapitánya közéjük ment, hogy őket lecsendesítse, a város arról értesülvén, hogy a tömeg a börtönben lévő katonákat akarja kiszabadítani, a tömeget szétverte, közülük többeket elfogatott. E harcznak Lenk kapitány is áldozatául esett. Mind e félreértéseket a forradalmi szellem s az ellentétes’ elemek egymás ellen való bizalmatlansága miatt csak nagy nehézséggel lehetett
