Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
700 A SZABADSÁGHARCZTÓL népség piedig a faluban s a falu nyugati részén lévő szántóföldeken telepedett le. A fölkelők a Túronytól délre húzódó útra, a hídon túli erősebb emelkedésen az erdők fáit ledöntötték, hogy így a közlekedést megakadályozhassák s az úttetőre nyolez őrt állítottak. Mrtwvics kapitány a Tenkes emelkedettebb oldalain kémszemlét tartva, oly nagynak látta a népfölkelők seregét, hogy nem mert a védtelen tömeggel érintkezésbe lépni. Még a császári sugalmazás után irt források is azt Írják,1) hogy Stokucha őrnagy kénytelen volt Mraovics segélyére menni. A közeledő had elsőben is a nyolez őrrel találkozott s tüzelést kezdtek el, mire az erdőbe menekültek. Az erdőben fölállított hadnak nem volt semmi értelme; a helyzet a lehető legrosszabb volt s a faluban fekvő fölkelő nép, mely inkább evés, ivás és dorbézolással foglalkozott, az erdőben lévőknek nem sietett segélyére. így ezek 400—500 főnyi rendes katonaság által támadtatván meg, csakhamar hátrálni kényszerültek s a falu felé menekültek; mikor az utánuk iramló császáriak a faluhoz értek, a faluban lévő fölkelők megfutamodva, a falutól északnak lévő erdőbe menekültek, mely akkor sokkal közelebb volt Túronyhoz, mint jelenleg. A falunak rohamban való megvételében Stokucha hadai is,részt vet-j tek. A császáriak igen kegyetlenül bántak el Turony lakóival. A bíró fiát, ki parancsra félre verte a harangokat, megkötözték, Gájer szolgabiróval együtt, ki a had üdvözlésére volt ott, hogy a népet megmentse ; mintegy 70túronyi embert kivégeztek és a pinezéket föltörvén, megittasodtak. Pihenő után e részeg haddal indult Mraovics és Stokucha a szalántai erdőnek, hol a csata csak egymásra való lövöldözésből állott és a fölkelők hamar elvesztvén bátorságukat, a biztos erdőből szétfutottak. A kiket a császári had üldözőbe véve elfoghatott, irgalmatlanul összelődözött. E mészárlásnak leginkább a Osarnóta felé menekülők között kellett történi, azért nevezik a vármegyei jegyzések azt csarnótai s nem túronyi csatának. A császárilag sugalmazott akkori lapok a túronyi vár megvételéről szólanak. Visszatérve a császári had csata után Túronyba, azt egészen fölgyújtotta, mikor a papiak s vele együtt az anyakönyvek is elégtek. Túrony eseténél a vármegye oly színben igyekezett a kormány előtt föltüntetni seregeinek garázdálkodásait szépítendő, mintha az félreértés folytán történt volna, mert, úgymond a jelentés, Túrony maga a népfelkelésben részt nem vett s azért a kir. biztos, Majláth, gyűjtést rendelt el a vármegyében, melyből több száz forint folyt be a túronyiak segélyezésére. Pénzszűke lévén, több helyen termények folytak be, melyeket Túronyban árverésen adtak el. A katonaság^aítal elhajtott marhákat visszaadták, egy hiányzót megtérítettek s végre ennek, úgy a szintén sokat szenvedett Kis-Kőszeg (Batina) községnek az évi adóját elengedték. Míg a csarnótai csata folyt, Pécs város nagy izgatottságban volt. l) Ramming I. 235.
