Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
662 A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL elbeszélése néhány száraz adaton túl semmit sem ad és minden jellemzést gondosan kerül. A nyolczvanhét éves agg tudós fáradhatatlan tevékenységén kívül, mit a sok kötetekre menő jegyzetek hirdetnek, legjobban jellemzi őt nagy jótékonysága; így az alapítványi hivatalnál általa tett és a máig is meglévő szegény-alap (patrimonium pauperum). Tizenkét szegény tanuló, számtalan házi szegény lolemészté, hogy ötvenhét évi kanoniája mellett alig maradt valamije. Nagy történeti munkáján kívül, egy terjedelmes kötetben értekezést irt a magyar szent koronáról és egy másikat a szent mise szertartásairól. A közszellem nagy haladása és üdvös átalakulása mellett tartotta meg Baranya az 1832-ik év május 7-én tisztújító és alakuló közgyűlését. Nem tudni mi okból, a közgyűlés megtartására a vármegyeház udvarán deszkasátort építettek, melyet akkori jegyzések „téres“-nek neveznek. — E bódé később eladott deszkáiért 700 irtot kapott a pénztár. Ez alkalommal visszatért a vármegye régi szokásaihoz, mert a gyűlést megelőzőleg veni sancte volt a főtemplomban, melyen Szepessy maga pontifikáit. Mise után az egybegyült karok és rendek két küldöttséget menesztettek, egyiket a főispánért, másikat a püspökért, miután, úgymond a jegyzőkönyv, „a püspököt e tisztelet megilleti.“ A közgyűlés megnyíltával a főispán beszédet tartott, mindig dicsőségének tartván, hogy ez áldott Baranyavármegyének kormányával már számosabb év óta magát fölékesítve szemlélheti és válik legnagyobb gyönyörűségére, hogy e vármegye nemességének kincseket érő szeretetét „tapasztalni méltóztatik“ boldogult atyjával együtt annak utolsó órájáig, sőt még hamvaiban is. Mihálovics József, Görcsöny földesura, ki az alispán! tisztet oly nehéz időkben éveken át viselte, a közgyűlésen nem jelent meg, de levélben értesítette a rendeket, hogy a közügyek teréről teljesen visszalép. A vármegye külön bizottságot küldött ki hozzá Görcsönybe, megköszönni buzgó tevékenységét. A legfontosabb tisztség, az első alispánság betöltésénél, a közvélemény Siskovics József gödrei uraság felé irányult, bár ellenpártja is volt, mert csak szótöbbséggel tudott az alispáni székbe emelkedni, míg a másodalispánnak Répásy Lipótot közfelkiáltással választották meg. Főügyész Madarász József lett, főjegyzőnek a főispán gyulai Gaál Józsefet továbbra is megtartotta. Aljegyzőkké lettek Perezel István, a későbbi főispán és Kajdocsy Antal, a harmadik e néven, kiben a család kihalt. Még ez év deczember 16-ára országgyűlést hívtak egybe Pozsonyba, melyre a vármegye Siskovics Józsefet és Répásy Lipótot küldötte követül, amazt nagy műveltsége, emezt lángoló hazaszeretete indokából. És Siskovics nemcsak műveltsége, de tehetsége által is megfelelt a várakozásnak. Már tanuló korában föltűnt tehetsége. 1801-ben a még akkor fönnálló pécsi akadémián első évi humanista volt. Ekkor történt atyjának gödrei birtokába való ünnepélyes beiktatása, melyet az ifjú Siskovics latin elégiával énekelt meg, mely kiváló tehetségének örök bizonyítéka.*) A pécsi akadémia p Püsp. könyvtár, Diversa XIV.
