Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
650 A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL augusztus 7-én megtartott közgyűlésen első követnek Kapuvár y Károly, másodiknak az elhunyt alispán fia, Kajdocsy Antal szolgabiró választattak meg. Utóbbit az a remény kecsegtethette, hogy egykor atyja székét fogja elfoglalni. A főispán csakugyan még két évig szorgalmasan kerülte az első alispán helyettesítését. Többször ellátogatott Pécsre, de azért a vármegye ügyeit csak Pethő Imre másodalispán vezette úgy, a hogy hanyatló kora azt vezetni engedte. Szüksége volt a főispánnak időre, hogy kiismerje embereit, azok tehetségét, politikai irányzatát, hogy annak nyomán öntsön abba új életet, hogy képes legyen megállni ama nagy események közt, melyeket oly kicsinyes fegyverekkel vívtak ki. Útjában állott különben a tisztújításnak az öreg másodalispán is, kit se mellőzni, sem a közérdek kérdésében emelni nem lelietett volna sérelem nélkül. Végre 1813. év május 20-ára kitűzte a főispán a tisztújító közgyűlést. A választást megelőzőleg Végh István most már magyar nyelven mondott beszédet, melyre a másodalispán felelt és kijelentette, hogy agg kora miatt hivatalt többé nem vállal. A választás urnájából első alispánnak Mihálovics József, másodalispánnak Kajdocsy Antal kerültek ki; az 1810-ben megválasztott Gaál József tovább is megmaradt főjegyzőnek. A kor, mely ekkor folyt, elég világosan áttekinthető. Baranyától a háttérben látjuk az európai fejedelmek egyesülését Napoleon ellen, melyet tán gúnyból szent-szövetségnek neveztek. Hozzájuk csatlakozott Napoleon ipa is, Ferencz király, mert nélküle nem volt remény a győzelemre s a különben jószivü király úgy áll a történetben, mint a ki háttal megy a jövő felé és ha néha előre tekint is, a világosság elveszi szemefényét. Drezda, Lipcse és Waterló véres csatái hirdetik a szent-szövetség diadalát s a Szent-Ilona szigetére száműzött Napoleon után büszkén kiáltották: „Legyőztük a forradalmat !“ Baranyavármegyében is forduló pontot képezett ez időszak. Baranya- vármegye nagy uradalmai, melyekből a pénz rendesen elvándorolt, okozhatta, hogy a pénz kétszeri devalvácziója sokkal inkább sújtott egyeseket, mint más megyében ; nagyobb is volt tehát az elkeseredés. Már 1812-ben állást foglalt a kormányhatalomnak országgyülésileg meg nem szavazott kívánatai ellen. Mikor Ferencz király 1813. év február 23-án kelt pátensével ujonczállításra és egyéb subsidiumok viselésére a vámiegyéket fölszólította, a vármegyék legnagyobb része, bár nehezen és kemény ellentétes indokolás után és föliratok mellett megadta a király kívánatát: Baranya ama kevesek közé tartozott, melyek a „rekruták“ kiállítását, sem a kívánt subsidiumok kiszolgáltatását „általuk nem eszközölhetőnek“ nyilatkoztatták; ezzel őfölségéhez tartozó hűségüket meg nem szegvén, szoros kötelességet teljesítettek. Hivatkozott a hosszabb fölirat indokolásában arra is, hogy az 1812-iki . föliratban kijelentették, hogy „még egyszer“ tesznek csak eleget az országgyűlés által meg nem szavazott királyi óhajtásnak.
