Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
648 A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL hivatkozva a néhány nála szorult papnövendéknek adandó engedelmességi példára, de a püspök megmaradt állhatatosságában s ha kidobják, mondá, a keresztet kezébe ragadva ezt fogja imádkozni : „Uram, erőszak alatt szenvedek, felelj érettem.“ (Domine vim patior responde pro me.) Szerencsére valami Müller nevű kékfestő nagyobb műhelyét sikerült a városnak megszerezni s a betegeket oda helyezték. A beteg-ügyet azonban elvették a katonaügy vezetésére.rendelt állandó választmánytól, hová az nem is tartozott és Taródy István királyi biztosra ruházták. Október 6-án keserves panaszt emelt a vármegye előtt az öreg püspök palotájának a betegek részére történt elfoglalása miatt. — Intézkedett Taródy István „eő nagysága“, hogy a városban lévő négy tánczterem is elfoglaltassék ; kiiiresítendő volt továbbá a városháza s a vármegyeháza, fölkérvén a főispánt, hogy a vármegyeház bútorai magánlakására legyenek vihetők. A püspök kihelyezéséért tovább is a vármegyét okozta s a királynál, helytartótanácsnál bevádolta, bár a vármegye kijelentette, hogy „a püspök lakásának elfoglalását egyedül az elkerülhetetlen szükségnek tulajdonítsa s azt el se is gondolja, hogy a nemes vármegye őt, kinek szentséges személye iránt mindig fogyhatatlan tisztelettel viseltetett, csak messziről megjátszatni kívánta volna.“ S a jóindulatú püspök el is felejtette haragját s mikor fölső helyről is az elkerülhetetlenség kifogásával éltek, azt felelte a vármegyének, hogy semmit sem óhajt jobban, mint a rendekkel barátságos békességben élni és nem fogja elmulasztani, mikor egészsége engedi, Pécs városába bejönni, hogy híveit megláthassa. Csodálatos, hogy mikor maga a helytartótanács a püspökkel szemben ily kérlelhetetlenül bánt el, a pécsváradi uradalmi épületek teljesen mentesek maradtak, sőt ismételve jött a tilalom azok elfoglalása ellen és a későbbi 159 emberből álló beteg csapatot egy pécsváradi hambárba helyezték el. Bár a helyszerzés terhétől a vármegye meg is szabadult, egyéb terhek tovább is nyakán maradtak. A nagy költség ellen a vármegye azzal védekezett, hogy neki csak katonai adója van (így hivták az állami adót), kórház-pénztára; mégis minden nyolez betegre egy betegápoló katona is esett, ki már a vármegyétől kapta fizetését. Egyéb szükséges dolgok ellátásáról is a vármegyének kellett gondoskodnia. így az Uszöghben lévő magtár további használatát az uraság fölmondotta ; helyette a vármegyének kellett másikat szerezni. Ekkor jónak látták fölhasználnia régebben elvetett Eszterházy-magtárt is Pécsett. A Mohácsra érkező betegszállítmányt is a vármegye nyakába tolták. Mitterpacher Dániel kamarás és czímzetes püspök háza a kórház veszélyétől csak úgy volt megmenthető, hogy azt elemi iskolává alakították. E kívül a Bicsérd, Csonka-Mindszent, Kacsóta, Szent- Gál, Szent-Iván, Gerde, Rugásd, Bodony községekbe elhelyezett beteg katonákról elragadt a kór a népre, gondoskodni kellett tehát a máshová helyezésről. Őszre az idő is meghüvösödött s jelentést tettek a kormánynak, hogy a magtárakban a betegek nem maradhatnak, de a helytartó
