Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSAGHARCZIG. 5 97 is : ad sequendum bonis intentionibus regis“ etc. Régi okmányok nem igazolják, bogy a püspök az urasági jogokat gyakorolta volna a város fölött, nem is neveztetett püspöki városnak, ellenkezőleg a püspökség neveztetett pécsinek. A nova donationak se volt szándéka a strictum just kimondani. Innen a küzdelem ellene, mely a városnak 200.000 forintjába került, de melyek nélkül a klérus számtalan földet elvont volna az adózástól a kincstár kárára. A három nyelvű tanítók fizetése, ezek lakása, az iskolák sok pénzt emésztettek el. A püspök ezekre mit sem adott (nihil prestitit) gazdag- jövedelmeiből, mint hogy várának egy részét kijavíttatta, a váron kívül egy kút építését megkezdette, pedig a donatiók nagy kötelességeket szabtak reá. Hol van az utczák kövezése, útak, hidak, vízvezetékek építése, kapuk őrzése, kántorok eltartása, éji őrök, katonák lakása, átköltözése ? A város a fölszabadulás nélkül e terheket meg nem győzi. A püspök által említett szűk jurisdictio csak kárára volt a városnak, mert épen e bíráskodás, hol jogaikban mindig sértve maradtak, okozta az újabb pereket, bírságolást, mi csak előmozdította a város elszegényedését Fölhozza itt a város a prefektus önkényét, kihez a városbirónak naponta kétszer is el kellett menni s tizenkét pontban ecseteli rabszolgai állapotát. Nem áll, hogy az elibertatio által a kiadások szaporodni fognak, a jövedelem pedig fogy, mert a perek megszűnnek, a borforgalom nagyobbodik, a káptalannal való condominium kérdése eltűnik s a nemesekkel való kérdés is könnyebben lesz megoldható, mert ezek a városra utalnak, annak előnyeit (iskoláit stb.) élvezik és saját érdekükben is meg fogják hozni az áldozatot. Végül hivatkozik Pécs városa az ő jeleseire, kik hasznos szolgálatot tettek a hazának és a királynak. Fölhozzák : Petrovszky, Oerlich, Makár, Jankovics, Adamovics, Dragoni, Bálovics, Horváth, Pávics, Jeszenszky és Rana-családok neveit, Batthyány Károlyt, kinek két háza volt Pécsett. A per egy nagy részét a határkérdés foglalja el. A város minél nagyobb határt óhajtott, mely többet is jövedelmez ; a püspök azonban minél kisebbre akarta szabni, hogy kevesebbet veszítsen. A Magyar-Urögh felé eső részek, Megyer kérdése, Árpád felé eső földek, Meszes-puszta kérdése képezték vita tárgyát, melyekből a püspök csak Megyer bekebelezésébe egyezett, hol semmivel se bírt. Hosszú tíz évi huza-vona után, került végre a fölszabadulási ügy a király kezeihez. Klimó püspök és főispán 1777-ben, 68 éves korában befejezte életét. Már márczius 2-án a szél ütötte meg s két hónapra rá, május 2-án esti VélO-kor halt meg. A vármegyei közgyűlések ekkor már április 30-án megkezdődtek és egész május 12-ig tartottak. Sem a halál napján, sem a következőn a püspök haláláról egy szóval se tettek említést, sőt ép május 3-án, a gyűlés folyama alatt hozták meg Mária Teréziának, Józsefnek és I. Ferencznek 300 írtért megrendelt képeit s általános tetszés között függesztették azokat a gyű lésterembe. Az alispán május 9-én elő
