Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSAGHARCZÎG. 595 nak akkor 28.955 frt adóssága volt s a püspök kimutatta, hogy a jelen gazdálkodás mellett lehetetlen még ez adósságot is kifizetni. A püspök kimutatta, hogy a város az utolsó három év alatt 6268 frt 32 krral szaporította adósságát s így a fölszabadítási kérvény czélt nem érhet s csak a folyamatban lévő perek elhúzására szolgál. A fölső köröket ez előadás megdöbbentette, maga Mária Terézia is kezébe vette az ügyet és azt az akaratát fejezte ki, hogy a városnak az adósságát okvetetleniil ki kell fizetnie, ha fölszabadulását óhajtja, mert szabadnak lenni ilyen terhek alatt lehetetlen. Egyúttal vizsgálatot rendelt el, hogy mikép csinálta a város ez adósságokat s vájjon nincs-e a városnak több eltitkolt adóssága is, mert a főispáni jelentés ily gyanúnak adott kifejezést. Klimóra nézve tehát az ügy kedvező fordulatot látszott venni, azonban csakhamar változott a helyzet. Beismerte ugyanis a város, hogy adósságát a kiadások födözésére fordította. Kimutatta egyúttal azt is, hogy e kiadások elkerülhetetlenek voltak s erre nézve a város bemutatta számadásait, melyek szerént a város falait javítani, az utczákat kövezni, a vízvezetéket behozni, a tanítókat fizetnie kellett. Mindezekre nézve pedig mitsem áldozott a püspök, hanem a városból eredő jövedelmeit egészen a maga javára fordította. Kimutatta a város, hogy folytonos pénzzavara és eladósodása főkép annak tulajdonítható, hogy püspöke alatt áll s így a kiadásaihoz szükséges jövedelem tőle elvonatik. Ellenben, ha a város a püspök joghatósága alól fölszabadul, egyszerre tetemes jövedelemre fog szert tenni. Fölhozott a város egy költségvetést, melynek bevételi összege 30.727 frt, mely összeget a város a korcsmának negyvenegyre való szaporítása mellett, a számadás szerént 66.884 frtra bírná emelni s ebből a még hátralékos 25.000 frt adósságát kifizetve, 37.923 frt maradna a városnak. Nem is említi, úgymond a város, hogy a városi domestica is 2000 Irtot hoz s a bírságok 400 frtra emelkednek ; hogy a selyem-tenyésztés és mandula-termelés nagyobb virágzásra volna emelhető, ennek ellenében pedig az örökös perek megszűnnének, melyek a városnak évi 2000 frt kiadást okoznak. A fölsőbbség, úgy mint a püspök, belátták, hogy a város növekedvén, több és több kiadást is igényel, melyet a püspök eddig se volt hajlandó fizetni, holott a város fölterjesztéseiben nyilván fölállította az elvet, hogy a ki a hasznot húzza, annak kellene a költséget is viselni (qui succedit in re, succedere debeat in onnere). A püspök ez állítást minden módon meggyengíteni törekedett; így fölhozta, hogy a város két oly épületet emelt, melyből semmi jövedelmet nem húz s arra szükség se volt. Egyik egy iskola, másik a katonaság részére emelt ház. Fölhozta, hogy Fonyó prépost hagyományát elfogadta (s nem adta oda a vagyont a káptalannak), holott a 12.000 Írtnak évi kamataiból, melyet a fundáczió értelmében a város fizet, az évi 300 frt kamatból nagyobb kiadások lennének födözhetők. A Fonyó-féle hagyomány előzőleg perben állván, a püspök előbb e kérdésre ellenkezőleg azzal védte magát, hogy nem képezi a város terhét, mert ha megnyeri, haszna van belőle s ígyT a városnak nincs annyi adóssága, mint a mennyit kimutatni törekszik. 38*
