Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSÁGHARCZIG. 581 részt külön a püspök részére fognak kihasítani, melyen Pécs a faizás; gyakorolhatja, elkülönítvén a káptalani erdőtől, ki ezzel, a kérdés megoldásával, szerepétől elesik. Ez elkülönítés tervezetének összeállítására bizottságot alakítottak. E káptalani erdőrészlet megállapítása volt oka annak, hogy Pécs határait annak északi szélén úgy állapították meg. A bírói széket 1747. év február 1-ig meg kellett szüntetni, mert Pa- tusics veszélyesen megbetegedett. A győri püspök tehát eltávozott Pécsről. Az idő alatt végezte el a dinnyeberki és nagy-vátyi nemesek ügyét. — A püspök azonban 15-ikére ismét visszajött, míg a helytartótanács csak február 16-án expediálta Fekete György udvari tanácsos kinevezését Put listes helyett; a bíráskodás tehát márczius 1-én vette kezdetét és márczius 19-én ért véget a hosszú szóharcz. Mohácsra nézve a bizottság a Nesselrode-féle 1500 irtot s később a Berényi által kért 900 frtot elvette s évi 500 irtot állapított meg az összes földesúri jogokért, a nónát és más apróságokat beszámítva. Még jobban járt Pécs városa, mert a püspök az összes pécsiek által használt szőllő-, rét- s földeket a városnak, földesúri jogának elismerése mellett, túl aj do- . nába bocsátotta (ipsis in perpetuum cessa). Hasonlóan tett az erdőséggel a püspök, elesvén ezzel a favágatás terhétől s minthogy a káptalan és püspök közötti 1736-iki osztozkodásnál a város meg nem hallgattatott s most a püspöki kerületet külön hasították, erre nézve külön jóváhagyás szorgalmazását rendelték el. A püspöki káptalan s templomnak a pécsi területen lévő donationális birtokai minden városi tehertől mentesek voltak. A biróválasztás teljesen szabad lett, a választott bírót azonban kötelesek voltak bejelenteni. A úrbéri jogokból tehát a püspöknek az 500 Irt faizás és tizeden s a mégis megtartott caducitáson kívül mi se maradt meg, sőt még az úgynevezett tized-garasokat is eltörölték. Ezzel a város fölszabadítására a talajt teljesen előkészítették. Az egyességet Mária Terézia elé terjesztették, ki Becsben, 1747. év április 3-án adott oklevelében megerősítette; pontról-pontra megtevén ahhoz megjegyzését, melyből különösen a faizást illetve, a kijelölt erdő területére nézve megjegyzi, hogy bár a káptalan a mérnök által fölvett határokra nézve ellenmondott, az azokban foglalt terület a városnak föltétlenül átadassék ; fönmaradván a káptalan ama joga, hogy a mennyiben a fölhozottak daczára is igényeire nézve magát sértve érzi, a maga és a templom s papnövelde részéről a püspöknél kereshet elégtételt. Sőt az okmány végén, a pécsi káptalanra haragvó Mária Terézia újra mondja : „A káptalan pedig komolyan és királyi szavunkkal intetik, hogy az elő- te rjesztett protestatio a Leopold-ïéie kegyes alapítványok értelmében minden hasonló egyenetlenség fölötti határozat a királyi küldöttség és e fölül a legfőbb királyi hatalom részére tartatott vissza s hogy e protestatio a negyven óta megjelenő királyi kegyes határozatokkal és rendeletekkel ellentétesen s helytelenül szerkesztett (derogans et inconvenienter con- cin nata), azért magát ily legfőbb királyi kegyúri jogunkat sértő lépésektől a jövőben tartsa vissza s egyenetlenségre okot és alkalmat ne adjon.
