Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
560 A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL 1774-ben Ország András püspöki vikárius panaszt emelt, hogy bodony- vidéki papok a plébánosnak a stólát nem fizetik és hogy a református lelkészek a házasulandókat csak a menyasszony lakhelyén hirdetik ki. — 1776-ban Csábli György szent-dénesi plébános panaszolja, hogy Botyka, Nagy-Peterd, Büdösfa, Kis-Peterd, Rónádfa, Hernádfa a sedecimát neki meg nem fizették. Látható ezekből, hogy mily nehezére esett a népnek e kettős terhet viselni. Mindazáltal a községek egyre emelkedtek. 1776-ban Nagy-Harsány nemcsak arra nyert engedélyt, hogy új iskolát szerezhessen, de arra is, hogy nagyobb harangot vehessen. Nagy-Harsány voll egyébként a reformátusoknak legnagyobb községe. 1792-ben a hadisegélyre a reformátusok önmaguk közt 3°/0 adót vetvén ki, Pólya János nagy-harsányi pap 16 frt 37 krt fizetett jövedelme után, Karancsi János siklósi pap csak 8 frt 11 krt, utána nagyságban Nagyfalu (Kálmán János) és Viszló-Márfa (Császár Miklós) hitközségek következtek 6 frt 38 krral. A legkisebb volt Besencze 2 frt 18 krral. 1776-ban e község úgy kért oratorium-építést, hogy ablak is legyen rajta. E kérelem újság volt, a vármegye nem mert engedélyt adni; fölküldték a helytartótanácshoz. Az imaházakon tehát eddig csak nyílások voltak ablak nélkül. Aligha kapták meg az engedélyt, mert 1779-ben csak azt nyerték, hogy az épületet szalma helyett sással födhették, de az épületen se javítást, sem „újítást“ tenni nem volt szabad. Ez időben a toronyépítés és harangbeszerzés általánossá vált. Alig volt református község, mely harangot ne szerzett volna. A toronyépítés a községek szerént különböző. Majd csak fatornvot emelhettek, majd kőből építettek. Nem épen érdektelen kimenetelű Uj-Mindszent ügye. Itt László Sámuel lelkész egy katholikus halott temetése alkalmával harangjainak és a temetőnek használatát nem engedte meg, a sírt betemettette és a temetőbe érkező menet ellen késznek nyilatkozott magát vérig védelmezni. Az ügy a vármegye elé került és ez a lelkészt hivatalától megfosztotta. A végrehajtó hatalom is ellenállásra talált, mert ő és a nép főbbjei lázadást támasztva, botokkal védelmezték magukat. A helytartótanács az uraságokat, kik a papot támogatták, megróvandónak jelentette ki; elrendelte a pap és társai megfenyítését és kimondta, hogy a harangok és a temető a bogádi katholikusokkal közös és a vármegye tudni fogja, hogy mit kell tennie. A reformáczió e rabságának utolsó éveiben a vármegye szerette, ha csak lehetett, a vallás ügyeit a katholikus papságra bízni. 1779-ből több jelentést találunk, melyet a vallásügyében egyes kanonokok teljesítettek, így Szányi Ferencz jelentései alapján megtiltotta a vármegye, hogy az 1715. 31. t.-cz. által semmisnek kimondott tanokat hirdessék. Pápai Németh József dencsházi lelkész beszéde ellen vizsgálatot rendeltek el. Eltiltották Zalátán a hármas harangozást. Elrendelték újra az „Agenda“ megvizsgálását.
