Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

492 A MOHÁCSI VÉSZTŐL A tábort a török magasan sánczolta föl egy emelkedés aljában, mint föntebb leírtuk. A leíró a sáncz hosszát alig becsüli többre ‘A mértföldnél, de az mindenesetre hosszabb voll, mert nyoma az erdőben ma is csapáz­ható. A sánczok mögött, a mennyire fölbecsülhető volt, mintegy tízezer janicsár állott sűrűén, azok mögött pedig lovasság. A török, ki az új harczmodor ellen védeni nem bírta magát, szin­tén új módot akart kezdeni s eltérve az eddig zajos rohamtól, hallgatag és mozdulatlanul állott, készebbnek látván magát összelövetni, mint fegy­verek szuronyai ellen a karddal tehetetlenül védekezni. Az ütegek először kezdték meg működésüket, ugyanekkor szórhatták a közelálló ellenségre a kézi kartácsok záporát, mire a helyzet igen alkal­mas volt, mert az alig száz lé­pésnyire lévő erdő a visszavo­nulásra a társzekereknek zavar­talan helyéül szolgált. E tüzelés a török had első sorait mód nél­kül megritkította s a sánczokra való fölhatolást megkönnyítette. Utána a gyalog had lassú elő­nyomulása következett. Mikor az erdőből előlépve, e gyilkos tekintetű néma sereget a törö­kök meglátták, új félelem szállta meg őket, úgy, hogy alig bírták elsütni fegyvereiket. A lotharingi maga bátorí­totta a körülálló hadakat s maga lépett először az ellenséges sán­czokra s a phalanxok utána in­dulván, azokat áthágták és a törököt saját táborában vissza­vonulásra kényszerítették. Az oldalt állított lovasság rohamá­nak, kiket balról Savoy ai Eugen vezérelt s elsőnek lépett a sánczra : a dia­dalban tevékeny része volt, miért a történetírók Eugént mint a csata’ egyik győztesét tüntetik föl. A harcz tere a sánczok közelében a keleti oldalról most szántóföldet képez, a nyugati oldala pedig erdő. E szántóföldek tele vannak ma is széttört kartács- és ágyúgolyó-darabokkal, melyeket kocsiszámra lehetne összeszedni, az erdőben pedig, mikor azt ültették, a golyódarabokat, melyek a művelést akadályozták, garmadába szedték össze, melyek idővel bemoho- sodtak s az erdőben ma is láthatók ; azonkívül e földeken számtalan török és keresztény kard s más fegyverrészek, lópatkók, kantárok, kötőfékek, lán- czok s más hasonlók találtattak és találtatnak ma is, melyeket Lőcs nép­sége, melyhez e terület tartozik, különböző házi czélokra szokott föl­használni. CAPKARA tábornok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom