Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

488

A MOHÁCSI VÉSZTŐL

felé nyúló vidéket egész biztosnak jelezték, maga Károly főherczeg is visszatért a Harsány-puszta és Tapolcza közötti magasabb partokra.

Tévedés tehát azt hinni, hogy a lotharingi a Harsány-hegy tetejéről nézte volna az ütközetet, hol semmi összeköttetése hadaival nem lehetett, de a csata színhelyétől is igen távol lett volna.

Csausz basának, kinek augusztus 12-én is az első szerep jutott, úgy látszik arra törekedett, hogy a keresztény had bal szárnyát keletről oldalba szoríthassa, így Bereinend felől kiindulva, a Neuhof-puszta felé irányította hadait.

Piccolomini pedig hadaival Tapolcza felől indulván, az említett partok alatt keletnek száguldva találkozott Csausz embereivel, kik többségben lévén, Piccolomini embereit hátra szorították. Mint méhkasból a raj, akként tört elő Beremend vidékéről a török katonaság s a keresztények bizonynyal valamennyien elvesznek, ha a magasabb partokról a segély szükségét meg nem látva, a bajor választó négy ezredet a tusa színhelyére nem küld, kik a török hadat most már oldalról támadhatták meg. A törököknek is jött ugyan folyton segély, mégis a keresztény hadaknak sikerült úgy visszaszorítani a törököt, hogy a bajor választó, ki a bal szárnyat vezette, déltájban már a Karasicza árterületénél, Idahof táján állott. Ez előütkö- zetben halt meg Lunevill gróf.

Itt hajdan falu állott, melynek Csipő-telek volt a neve. Mikor Schaumburg Lippe herezeg a mai Idahofot emelte, ott igen sok fegyvert és golyót

A nagy-harsányi csata 1687-ben.

(Egykorú metszet után.)