Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

A MOHÁCSI VÉSZTŐL 430 érintkezés meg fog szűnni, az adóztatás nagyrészt elmarad, a behódolt területek a rabló, vagy zaklató hadjáratoktól nem fognak annyira szen­vedni. Iparkodtak is, Szigetvárat vagy erővel, vagy diplomáeziai úton megszerezni. Egy erős ostroma az erős várnak 1553-ban volt, melyet Verancsics1) röviden úgy ir le, hogy „az terekek megszállták Szigetvárát, földig mind elrontották, de meg nem vehetik, hanem szégyennel kárukkal alóla eline- nének, kiben akkoron kapitány vala Horváth Márkó, vitéz s említésre méltó katona.“ A várat azután Ferdinand ismét helyreállíttatta.i) 2) Verancsics 1554-ben Konstantinápolyban volt követségben; az alku akkor diplomáeziai úton forgott Szigetvár körül; ez alkalommal Ibrahim budai basa is lement,3) ennek informáeziói folytán a török hatóság azt kívánta Verancsicstól, a mennyiben erre megbízása volna, adná át a török­nek Szigetvárat, Babóesát és Kaposvárat, mert míg ez Ferdinand kezé­ben lesz, addig se béke, se biztonság nem lesz. — Dervis bég, a pécsi parancsnok, azt jelentette ki, hogy ezt legjobban tudja. E diplomáeziai szóváltásnak azonban nem volt meg a kívánt ered­ménye. A békét nem tartották meg sem az intéző körök, sem a szabad mar- talóczok. Horváth Márkéról azt Írja Istvánffy,4) hogy a martalóczokat, kik kihágásaikkal a békét megzavarták, puskaporral szakgatta szét, mégis Thunighum budai basa erősen panaszkodik, hogy a magyarság Baját, Paksot, Görösgalt fölégette s Dersfy Farkas Szigetvárról, Dersfy István Kaposvárról ismételt kirohanást vezettek, mimiatl Thunighum basa, össze­szedve az esztergomi, szegzárdi, simontornyai és görösgali hadakat, 1555- ben Szigetvár megostromlására indult. Azonban az idő késő októberre járván, néhány napra seregével visszajött Pécsre. Kerecsényi László ezalatt Szigetvárból kitörve, Görösgalt támadta meg, de a törökök erős magatar­tása mellett, (14 ember veszteséggel visszavonulásra kényszerült. A ma­gyar történetírók által hallgatással mellőzött eseményt5) a valósághoz híven versekben énekelte meg a görösgali bíró (kadi), a törökök Tinódyja, mely­ből Pecsevi száznál több distichont közöl.6) Szükség volt egy nagyobb hadműveletre Szigetvár ellen. 1566-ban, július 22-én, Ali összpontosította seregét. Az ostrom legközelebbi okául, Ali Szigetvár alól kelt magyarszövegü levelében azt írja, hogy a sziget­váriak 14 hajó buzaszállítmányt vertek föl a Dunán s eljárásuk által an­nak ára oly annyira emelkedett, hogy míg előbb egy kita árpát négy osporáért lehetett venni, annak ára most 14 ospora. Ez alkalommal har- mincz török asszonyt is elraboltak; egy másik levele szerént ezeken fölül még kétszáz elrablóit asszonyállatnál többet vittek be a várba.7) Ali a várost már hatod napra bevette s abban a reményben volt, hogy harmad­i) II. 9G. — 2) Ver. II. 101. — 3) ö. o. II. 387. — *) LXIX. •) Archiv für Geschichte 1832. N. 8. — íj Tört. tár, 1881. 2G8. 5 Hammer III. 8f)G, —-

Next

/
Oldalképek
Tartalom