Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
2Í0 A TATÁRDÚLÁSTÓL Miklós és még tizennégy kanonok, kiket a káptalan választóképes tagjai a küldöttséghez kiszemeltek, Esztergomba utaztak az érsekhez s ott Írásban és eskü alatt ajánlották elfogadni azt a püspököt, kit az érsek javalni fog; de Miklósnak nem volt ideje az érseket, ki különben is Róbert Károly párti és Henrik bán személyes ellensége volt, befolyásolni, mert a váczi és nyitrai püspökök épen jelen lévén, nem Miklóst, hanem Péter kanonokot, a tolnai főesperest jelölték püspöknek. Miklós kanonok, ki nem akarta föladni a püspökség gondolatát s Henrik bán befolyásában Péter püspökségét nem akarta elfogadni, nem ugyan mintha Péter püspök ellen szegült volna, de hivatkozva a még hiányzó pápai megerősítésre, csupán annyit mondott, hogy nem ismer püspököt, csak tolnai főesperest. Ellenben sem a várat, sem a püspöki javakat nem volt hajlandó átadni, azt mondván, hogy csak annak adhatja vissza, kitől azokat átvette s a megbízást nyerte.Ú Az esztergomi érsek Miklós kanonok ejárásában egyháza elleni engedetlenséget látván, miután a kevéssel az előtt Magyarországból eltávozott Ostiense Miklós pápai követ fölhatalmazta az esztergomi érseket, hogy mindazokat egyházi átokkal sújthatja, kik az egyházi javakat elfoglalják, vagy erőszakosan megtartják; Miklós kanonokot is kiközösítette az úgynevezett nagyobb excommunicatióval. Miklós kántorkanonok az ekkor Magyarországba érkező Gentilis bibornok előtt panaszt emelt az érsek és pécsi püspök ellen s itéletileg kérte az egyházi átoktól való föloldoztatását. Gentilis ez eljárást a személyes panaszra érkező Miklósnak maga ajánlotta, kinél Henrik bán is eljárt. A kérdéses perben alperesek s fölperes olasz prokurátorokat (ügyvédeket) vettek maguknak, úgy látszik Gentilis bibornok papi környezetéből, kiknek neveit a per aktái megörökítették. Ily ügyvéd-vallásra hihetőleg nagy szükségük volt, mert az eljárás, melyet a hivatkozott helyen leírtak, fölötte nehézkes ; a fősúly az alakiságon fordul meg s a per majd naponkénti tárgyalás mellett hónapokon át húzódik. Miklós kanonok első libellusát, mely keresetnek tekinthető, azzal indokolta meg, hogy ő az érsek joghatósága alá nem tartozik s így az érseknek a kiközösítéshez sem volt joga. Az ellenfél oly sokáig mozgott az alakiság körében, hogy ezzel a határt túllépte s a Gentilis által kiküldött ügyhallgató, Bonumsegno mester de Perusio (ravennai kanonok) kimondja a fölmentő ítéletet. Ez ellen az érsek és püspök nem fölebbezéssel élnek, hanem kifogást emelnek az érdemleges kifogások előterjesztésére, minek ismét hosz- szabb folyamata van, de előadván e kifogásokban magát az érdemet is, t. i. hogy az esztergomi érsek még Miklós pápai követtől nyerte a jogot az egyház elfoglalóit s kifosztóit kiközösíteni, a nagyobb egyházi átkot tehát illetékesen alkalmazta. 1 1) Mon. Vat. I-2. Xc. Vit. lap. — Tost. tar. Por. Ant. 1889.
