Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A TATARDULASIG. 240 Mennyire ziláltak voltak a tatárok elmenetele után a vagyoni viszonyok, mutatja ama körülmény, hogy 1252 körül Bertalan püspök leköszönvén a püspökségről, a pápa elrendelte, hogy az új püspök 200 ezüst márkát adjon neki évenkint, később ez összeget a püspökség csekély jövedelme miatt felényire szállította le, de kikötötte, hogy ez összeg pontosan fizettessék, mert 1253-ban már két évi hátralékban volt a pécsi püspök. (Wenezel Ocjir. Okt. II. 23(5.) Ez okmányból határozottan kitűnik az is, hogy Bertalan lemondása után külföldön élt. Igazolja ezt egyébként az is, hogy IV. Ineze pápa 1253-ban megengedte Bertalan volt pécsi püspöknek, hogy két hozzá ragaszkodó papnak, kiket hihetőleg a pécsi egyházmegyéből vitt magával, Burgundiában benefieiumok adassanak. (Fejér IV. 2. 183.) Ezzel fejezzük be ama korszakot, mely szent-Istvántól a tatárdúlásig terjed s a történet e része a mily szép egyes vonatkozásaiban, oly szegény az okmányokban. Valószinű, hogy az ádáz kézzel dúló tatár kiirtotta a kultúra minden nyomát. Igazat kell adnunk Gergely pápának, mikor Béla királyhoz vitt levelében azt mondja, hogy nem lehet, neki könnyei hullámzása nélkül a magyar királyság siralmait elolvasni. (Koller II. 37.)