Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya őskora a magyarok bejöveteléig
ü S K O R. 19 az éles pengék készítésére volt. 2-ik sz. rajzunkban egy sorozatot mutatunk be e szerszámokból a szabolcsi, pécsi, töttősi és dunavidéki őstelepekről. Második eljárása, melyről ez az egész kor egyik elnevezését (csiszolókőkor) is nyerte, a csiszolás volt. Sokkal körülményesebb, valószinüleg a természettől ellesett technika, melynek nagy előnye az előbbi fölött, hogy bármely kőfaj földolgozására alkalmas s lényegében ugyanaz, a mely ma az ékkövek földolgozásában nyer alkalmazást, hogy t. i. a követ egy más kőhöz való dörzsölés által formálják. E technikai eljárásra a folyamok által kisúrolt éles kavicsok adhatták az impulzust, melyeket a természet szinte készen, vagy legalább is félig földolgozott állapotban nyújtott, úgy, hogy gyakran csak kevés igazításra szorult, hogy használhatóvá váljék. Semmi kétség, hogy a nyers anyag nagy részét a folyamok által hömpöly- getett nagyobb kavicsok szolgáltatták s épen azért, ha sokszor oly kőfajokat látunk földolgozva őskori szerszámainkban, melyek a lelőhely környékén természetben elő se fordulnak, nem kell azonnal kereskedelmi összeköttetésekre gondolnunk, bár kétségtelen, hogy ilyenek is voltak és bizonyos megszokott és megszeretett kőfajok ily úton is elkerültek természetes lelőhelyüktől igen távol eső vidékekre. A csiszoló-technikához használt szerszámok a csiszoló-kövek, melyeknek jelenléte valamely telepen mindig a helyigyártás bizonyítékául tekintetik. Különösen kétféle fajtáját ismerjük. Az egyik, melynek alakját a 3-ik számú rajzon Villányról mutatjuk be, ez a tétlen csiszoló, mely arra szolgált, hogy az alakítandó szerszám-anyagot fülű létéhez dörzsölve csiszolják, mely műtét alatt a csiszolókő mozdulatlan maradt s az alakítandó szerszámot mozgatták. Az e fajták rendesen nagyarányú kődarabok, melyeknek iolső lapján gyakran láthatók egyrészt ellyptikus teknőalakú mélyedések, másrészt ék keresztmetszetet mutató, hosszabb-rövidebb rovát- kok, mely utóbbiakban a szerszámok élét csiszolták. Vannak olyanok, a melyeken csak teknőszeni mélyedés látszik s ilyen a rajzunkon bemutatott villányi példány is. Legtöbbnyire, mint szórványos leletek, egyesével kerülnek elő, de nem ritka eset, hogy mint csiszoló-műhely maradványai csoportosan találtatnak egy helyen. Juhász gyűjteményében több ily fajta fordul elő, melyeknek azonban nem ismerjük pontosan leletkörülményeit ; jegyzeteiből csak annyi derül ki, hogy villányi leletek. E fajta kövek nagyobb zúzok társaságában is fordulnak elő s ily alkalmazásban gabna- zúzó a nevük, épen • azért, különös rendeltetésük megállapítása végett, esetről-esetre kell ismernünk a leletkörülményeket. A csiszolók másik faja a mozgó csiszoló, mely rendesen több lapú kőhasáb és arra szolgált, hogy a szerszámoknak a finomabb kivitelt megadja, mely esetben a szerszám volt mozdulatlan s a csiszolót dörzsölték hozzá;, megyei leleteink közt eddig nem ismeretes. 2* 3.
