Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya őskora a magyarok bejöveteléig
10 O S K O R. rója, melyek egy kevés jóakarattal meg volnának menthetők. Vajha ez igénytelen dolgozat alkalmai szolgálna egy lelkes mozgalom megindítására, mely ez emlékek összegyűjtését és megóvását tűzné ki czéljául. Ez lenne legszebb, bizonynyal meg sem órdemlett jutalma. Mikor tűnt föl legelőbb az ember Baranyában? Erre a kérdésre az őstörténelmi leletek adják meg a választ, melyek a megye területén előfordultak. E leletek közt első és legrégibb csoportul az ősi vastagbőrüek maradványai jelentkeznek, ezekkel azonban, Baranya területén, csak a palacon- tologusnak akad dolga, ki a negyedkor állatvilágát óhajtja tanulmányozni, mert mind ez ideig Baranya területéről semmi oly emléket nem ismerünk, mely azt mutatná, hogy ez állatvilág társaságában már élt volna itt bármily csekély számú lakosság. A geológiai negyedkornak tulajdonított lakosság jellemző kőszerszámait e rendkívül hoszszú tartamú művelődés- történelmi korszak első három periódusából1) t. i. az őselefánt és mammuth (vagyis chelli), a barlangi medve (azaz moustieri) és a rénszarvas (másként solutréi) periódusból hiába keressük megyénk leletei közt. Az említett művelődés-történelmi kor negyedik szakasza a barlang- lakók kora (magdeleni periodus) s ennek állatvilágát szintén a rénszarvas jellemzi, Baranyamegyében pedig van egy nevezetes barlang, melyet Wosinszky Mór szakszerűen átkutatott.i) 2) Ez a barlang azonban szintén nem szolgáltatja a negyedkori lakosság bizonyítékait. Wosinszky ugyanis nem talált benne egyebet, mint a bejárattól legelső, kissé tágas üregben, a pataktól balra eső részen 83 cm. vastag iszapföld és '27 cm. vastag Stalagmit réteg alatt (mely utóbbi alatt szintén volt egy csekély iszapréteg) 11 cm. vastagságú vörösre égett földet, melyben azonban apró kavicsokon s széndarabkákon kívül egyéb nem volt. Két méterrel távolabb a stalagmit-réteg alatt tovább húzódó égetett földrétegben, melyet Wosinszky tűzhelynek nevez, 10—15 drb csontszilánkot, egy nagy állatfogat, sok patakkavicsot s néhány silex darabot, melyek közül a fog és a csont- darabkák a tűz következtében előállott calcinálódást, a patakkavicsok pedig égési nyomokat mutatnak. A silexdarabkákon nem volt meg a bütyök, mely az emberi kéz által mért erős ütés következtében támad azon a helyen, a hová az ütést mérték és széleik is tompák voltak, úgy, hogy Wosinszky maga se tartotta azokat emberi készítményeknek. Az égett vöröses földréteget minden melléklet nélkül Wosinszky megtalálta a barlang hátulsó tágas részében is, közvetlenül a jobboldali barlangfal mellett, csakhogy e részen az iszapföld és az égett földréteg váltakozva fordult elő, úgy, hogy 158 cm. mélységig tizenkét vörösre égett földréteg váltakozott az iszapfölddel s e váltakozó réteg 15 lépésnyi hosszúságban i) Mortillet : Musée Préhistorique. Paris, 1881. Tableau de la classilication. '■*) Archaeologiai Értesítő. U. f. XII. 410—412.
