Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya közgazdasága
KÖZGAZDASÁG. 589 Az aknák fenekén összegyülekező víz a vasasi kerület Thomen-akHájénak rakodóján 1893 óta szakadatlanul üzemben lévő, villamos áram által hajtott triplex-szivattyú és gőzzel hajtott nyomó-szivattyúk által emeltetik ki. A fölszinen jelenleg 11, összesen 904 lóerőt, a bányában 6, összesen 98 lóerőt képviselő vizemelő-gép áll üzemben s a perczenként kiemelhető viz mennyisége 12'3 köbméter. A brikett-gyártásnál 40 lóerejű gőzgép által hajtott 2 sajtó van működésben, melyeknek termelő-képességük óránként 136—140 mmázsa, azaz naponként összesen 30 vaggon. Minthogy a széntéglát jelenleg 10 klgr. súlyú darabokban gyártják, egy új sajtó fölállítását vették tervbe, mely a háztartás számára kisebb és gömbölyű alakú széntéglát fog gyártani. A pírszén-(koksz)-gyártásra a pécsi kerületben 20, a szabolcsi kerületben 40 Francois- és Gobiet-rendszerű kemencze szolgál, melyek egyenként naponta 10—14, összesen 600—720 mmázsa kokszot termelnek. A pécsi koksz-kemenczékkel két ülepítő-szekrényből álló Hamerski-féle szén- mosó-telep van összeköttetésben, mely szekrények mindegyikével óránként 35 mmázsa szén mosható, mi által a szén hamutartalma 8°/o-ra redukálódik. Az aknából jövő szénnek fütő-érték és fölhasználási czél szerént való osztályozása 4 drb Sauer-Mayer, 3 Klönne és 1 Karlik rendszerű gép által történik. Óránként a pécsi, szabolcsi és vasasi telepítvények mindegyike 140—250 mmázsa szenet képes földolgozni. A szenet 5 különböző szemnagyságú szénfajjá különítik el és pedig: 0—8 mm. átmérőjű porszén ; a nyersszén 48—54%-a. 8—15 mm. „ daraszén; a „ 22—24%-a. 15—30 mm. „ diószén ; a „ 9—15%-a. 30—80 mm. „ koczkaszén ; a „ 8—15%-a. A 80 mm. átmérőn fölüli szenet „darabszén“-nek nevezik. A bányaüzemnél szükséges fűrészáruk az András-akna mellett fölállított s keret- és körfürészszel ellátott telepen készülnek, mely telep évenként 2000 köbméter fát képes földolgozni s egy 14 lóerejü lokomobil hajtógéppel tartatik üzemben. Az élelmezési raktár részére szükséges lisztet a társaság saját gőzmalma készíti, mely 4 hengerszékkel, 3 malomjárattal s a szükséges föl- huzó-gépekkel és készülékkel van fölszerelve. Napi termelése mintegy 125 mmázsa árú. A hajtóerőt egy 20 lóerejü gép szolgáltatja. Minden akna mellett teljesen fölszerelt kovács- és kisebb javító- műhely áll; e kívül a pécsi bányakerületben egy teljesen berendezett, vas- és fémöntődével összekötött, segédgépekkel és gőzpörölylyel ellátott gépműhely van, melyben a gépészeti szakba vágó mindenféle tárgyak készülnek. A vasasi kerület Thomen-aknáján a villamos erőátvitelt egy primär és két sekundär dinamó szolgáltatja, melyek egy vizemelő triplex-szivattyut, egy szénelkülönítő és fölhúzó-gépet tartanak üzemben s 29 drb izzólámpa részére fényt szolgáltatnak. A szabolcsi kerületben egy váltott áramú s