Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Közművelődési rész
434 IRODALOM É-S MŰVÉSZET. Amtmann Prosper, János, Pál született Baranya-Sellyén, 1809. év junius hó 25-én. Atyja Amtmann Nép. János, Batthyány Babtiszt gróf számtartója volt. Iskoláit Pécsett végezte; a bölcsészeti tanfolyamot Pesten. A zene iránt különös hajlammal viseltetvén, fuvolázni tanult. Már mint 20 éves ifjú (1829-től) a bécsi operánál mint első fuvolista működött 1835-ig, mely időszak alatt szabad idejét hangverseny-utakra használta. 1835-ben megvált a bécsi operától s 1839-ig művészi körutakat tett Európában. Volt Német-, Franczia-, Angol- és Olaszországban, mindenütt fényes sikert aratva. E művészi körút bevégzése után Pécsre jött s itt is hangversenyezett. Itt élt rokonainál s atyjánál Német-Bólyban, a ki még akkor is Batthyány gróf szolgálatában állott. Nemsokára megismerkedett Mayer Karolina színésznővel, a kit nőül is vett. Nősülése után új körútra indult, utóbb pedig Gráczba ment, a hol letelepedett. Azonban itt se tölthetett hosszabb időt. Atyja megbetegedett, a ki már mint nyugdíjas gazdatiszt élt Német-Bólyban. A beteghez hívták. Amtmann Prosper odahagyva Gráczot, fölkereste beteg atyját s oldala mellett volt, a míg csak föl nem gyógyult. Ekkor bejött Pécsre s 1848 után házat vett itt. Időközben meghívták a bécsi operához; a meghívást azonban nem fogadta el, mert leányával, Annával, a ki őt zongorán szokta kisérni, Amerikába készült. E terve nem valósulhatott meg, mert gyomorbaja támadt, a mely sírba is döntötte. A kitűnő zenész 1854. január hó 9-én életének 44-ik évében meghalt. Hogy mennyire tisztelték Pécsett, annak világos jele az a körülmény, hogy az akkori ezredes zenekarral kisértette ki örök nyugalomra, a mi 1854-ben nagy jelentőségű volt s nemsokára emlékszobrot emeltek neki. Leányát Sternek Mór báró, mint alezredes, 1871-ben vette nőül. A báró később tábornagy lett. A müncheni lapok annak idején azt Írták Amtmann fuvolajátékáról, hogy ilyen tüneményszerü varázsjátékot még soha se hallottak. Képzelhető, milyen kiváló tehetség rejlett benne. A zene és dal művelésére kiváló szerep jutott a „Pécsi Dalárdádnak, a mely 1861-ben alakult. A föntebb említett jeleseken kívül oszlopos tagjai voltak a dalos-egyletnek : Schmidt Péter, Wacliauer Károly és Hoffer Károly. Az egylet nemcsak a dalt művelte s emelte a művészet fokára, hanem zeneiskolákat tartva, díjtalan oktatást adott és képeztetek ki sok dilettáns zenészt, kik a zeneterjesztés apostolaivá váltak. Ugyancsak az egylet kebelében született meg az állandó zeneegylet és zenekar eszméje is, mely azután nagy áldozatok árán meg is valósult. A zenekar, melynek kezdetben az orosz czár zenekarának karnagya, Gungl János állott az élén s nem egy művészt számlált tagjai sorában, kiválókép a klasszikus zenét művelte s később, mint színházi zenekar is ritkította párját, úgy, hogy a hetvenes években Ormay, a budapesti nemzeti színház igazgatója, indíttatva érezte magát, a budapesti szünidőket az opera tekintélyes zömével Pécsett tölteni s itt a Huber Károly által vezetett pécsi városi zenekar kísérete mellett több operát adatott elő, melyekben a hiányzó magánénekeseket Grabarics Ernő, Hoffer Károly és Jilly Alajos, mint dilettánsok pótolták ; a karokban pedig a „Pécsi dalárda“ összes tagjai közreműködtek.
