Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Közművelődési rész
314 T A N U G Y. A mai értelemben vett népnevelésről a reformáczió előtt alig lehet szó s ez természetes is, hisz a lakósok nagy tömege az időszakban szolgákból állván, ezeknek taníttatása senkinek sem állott érdekében, legkevésbé uraiknak. Ez irány és fölfogás igen sokáig uralkodott, csak lassan- kint a 16-ik században jutott uralomra más nézet. A vallás és közoktatás ügyébe a magyar nemzet részint az ország- gyűlés (1546. VI. XII., 1550. XIX., 1715. XI. III. stb.), részint a királyi udvari kanczellária és helytartótanács (tanulmányi bizottság) utján folyt be. Az elemi iskolázás a reformáczió után is az egyház kezében maradt. Az 1560. évi nagy-szombati zsinat kötelességévé tette a lelkészeknek, hogy híveiket a hittan elemeiben oktassák. Elrendelte, hogy minden plébánia, vagy a szegényebbek egyesülve, iskolamestert (ludi magister) alkalmazzanak, kinek hivatása volt, a gyermekeket az ismeretek elemeibe beavatni, vagyis az olvasásra, Írásra, egyházi énekre és a vallástanra tanítani. De mindez keveset használt — a kath. népiskolák elpusztultak. Mária Terézia alatt kezdtek a Németországban ekkor e téren megindult mozgalom példáján indulva, a népoktatás fontos kérdésével komolyan foglalkozni, a minek eredmenye a hires „Ratio“ lett. 1785-ben a tanügy országos igazgatása megváltozott, a mennyiben Pécsett, Pozsonyban, Kassán, Nagyváradon és Zágrábban öt tanulmányi igazgatóság állíttatott föl, melyek a Budán székelő Niczkyi Kristóf gróf főigazgatóságára bízattak. 1787—88-ban Bachmann János nevével találkozunk, ki 600 frt fizetéssel, úti- és étkezés-átalánynyal lett tanföl ügyelővé kinevezve. Ez időben az osztrák kormány németesítési törekvéseit látjuk érvényre jutni. 1778-ban Mitterbacher Dávid pécsi kanonok volt a pécsi tankerület inspektora. II. Lipót alatt 1790—91-ben a közoktatásügy országos kidolgozására bizottság neveztetett ki. I. Ferencz alatt 1792-ben tartott országgyűlésen törvényt hoztak, hogy a magyar nyelvtan rendesen taníttassák. V. Ferdinand a királyi oktatók fizetését javítja, hazai nyelvünket a tanodákban fokozatosan behozza; de a népiskolákról és népnevelésről is atyailag gondoskodik, képezdét alapítva és a falusi tanítókat a tisztesebbek sorába emelve. 1847—48-ban a közoktatásügy már többé nem föntarlott fejedelmi jog, hanem országgyűlési ügy. A 40-es évek közepéig a népnevelés megyénkben általában annyira előrehaladt, főleg nagynevű Klimó, Szepesy és Scitovszky püspökök páratlan fáradozásai és áldozatkészsége által, hogy alig volt hazánkban megye, mely e tekintetben Baranyát fölülmúlta volna. Kevés község volt iskola nélkül. A protestánsok is kitűnő szorgalommal működtek a népnevelés terén, csak a szláv nép állt még itt is igen alant. A megye is fölkarolta az ügyet és járásonként összeiratta, a mi az iskolákhoz tartozik. Az összeírásból látjuk, hogy több helyen a körülményekhez képest nem épen rossz a többnyire praeparandiát végzett tanítók állása, de az is kitűnik a jelen-
