Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
200 BARANYA NÉPEI. asszony a szakácsok által földíszített — fejkötőben. Mosolyogva és örömmel üdvözli mindenki az új „menyecskét.“ Táncz, dal, ital reggelig. Reggelfelé oszlik a násznép, csak a duhajabb fiatalság és a legközelebbi rokonság, szakácsnép marad. Úgy 9—10 óra felé ismét szaporodik a vendégség azokkal, a kik eljöttek megnézni, hogy mi a kár? „Kárlátó“ (népiesen „kállátó“) a lakodalom utáni nap. Az ürügy alatt jönnek, bogy szánakozzanak a gazdán s le is telepszenek egy kis maradékra, délre, vacsorára, sőt harmadnap reggelig is ott vannak. így tart el néha 2—3 napig is egy-egy lakodalom. „Kárlátó“ napján az álmatlanság- és mámortól szilaj lakodalmas nép különféle tréfát enged meg magának. Felöltöznek kifordított subába, a férfiak női ruhába, lánczon kísérnek valakit; kannákat, födőket vernek össze, szóval jó erős tréfákat csinálnak s faluhosszat bohóczkodnak. Régen a menyasszony is velük ment férjével és az utczán járókelőket összecsókolta, szaporítván csókpénzét. Ma már a menyasszony ezt nem teszi. Kimerül végre a násznép, elszéled s be van fejezve a lakzi. Az új pár 8 nap múlva meglátogatja rokonait s végleg beolvad a rokonságba. A duna-melléki magyarok betegeiket rendszerént orvosoltatják ; kuruzsolás ma már nem igen fordul elő. Sebesüléseknél gyógyítgatnak ugyan „füves“, „javas“ asszonyok, „csontrakók,“ de mind ritkább esetben. Halálozás esetén minden faluban van egy-két olyan asszony, ki a halottól nem irtózik ; ezeket meghívják, ezek a halottat levetkőztetik, megmossák. Ha a féifí borotválkozni szokott, megberetválják, ünneplő ruhába öltöztetik s fölteszik a „hideg ágty“-ra. Leterítik egészen — az arcz födetlen marad, csak eltorzulás esetén födik be — a szemfödéllel. A „hideg ágy“ (ravatal) egyszerű ; se virág, se gyertya nem díszíti s ott, a hol több szoba van, külön szobában állítják föl. A rokonság köréből kiválasztott temetés-rendező által — kit „funerátor“-nak neveznek — megadják a hirt a papnak, hogy harangoztasson. A halál hirét jelentő harangozás : asszonynak 2 „csendítés“ és a hármas harang ; férfinak 3 esen- dítés és a hármas harang. Csecsemő az iskolás korig a kis harang, iskolás a legénykorig a középső, ettől kezdve a nagyharang cscndítését kapja. Ha kedves a halott, vagy ha a rokonság parádézni akar, úgy minél többször, óránként, sőt félóránként huzatja az összes harangokat. Ilyen egy-egy harangozás „vers“-nek mondatik; egy-egy „vers“ harango- zási ára rendesen 10—20 krajezár az eklézsia pénztárába. Minél nagyobb a halott, annál több verset húznak rá. Szokás néha a rokonság és mások részéről is, hogy „ő is húzat egy verset“, t. i. a megrendelt harangozáson fölül, ő is még külön harangoztat. Eme, sokszor az unalomig menő, kolom- polásnak nevezhető sok harangozás szünőfélben van s leginkább napjában háromszor, reggel, délben és este, úgy a temetés folyamán szól a hármas harang.
