Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 257 a vadász arczárói, de azért erőt vett félelmén, azt is megcsókolta. Eltűnt a kígyó is. Újra kinyílt az ajtó. Egy rettenetes nagy varangyos béka jött ki most öles ugrásokkal. Akkora volt, mint egy hat akós hordó, ocsmány testén ezüstforint nagyságú nyílások voltak, melyekből ujjnyi vastagon folyt ki mindenfelől az undorító zöldes genyedtség. Föltátotta utálatos száját, képes lett volna egy embert elnyelni. A vadász, ki nem ijedt meg a maga árnyékától, sem állattól, sem embertől, teljes életében egyedül a békától irtózott. A legkisebb leveli békától is, hát még ilyen undok szörnyetegtől. Ránézett, fölháborodott, hányát vágta magát, azon helyt kitörte a nehéz nyavalya. Még esztendők múlva is el-elszorította, ha eszébe jutott a borzadalmas varangy. Megcsókolta a bikát, meg a kígyót, hanem a varangyot nem bírta megcsókolni. Mire magához tért, megőszült az iszonyattól, nem volt már varangy sem, az ajtó sem látszott, pusztán a föld méhéből hallatszott ki szívrepesztő jajgatás, vérfagyasztó átok ; hogyha már kettőt megcsókolt, miért nem bírta megcsókolni a harmadikat is, hogy az átok alól fölszabadította volna. Hívta most a vadász, térdein esengve, rimánkodva kérte : tegye újból próbára, jöjjön ki még egyszer, bezzeg megcsókolja most nem egyszer, háromszor is egy végben a varangyok varangyát. De az elátkozott várkisasszony szivet hasogató szomorú hangon elmondta neki az átok történetét. 0 volt az, kinek a hetedik nagyapját ringatták először abban a bölcsőben, mely a magról kelt bükkfa bal ágából készült. 0 nem válthatta meg ; most még súlyosabb az átok : száz esztendeig még ki sem mozdulhat a kárhozatos pinczéből, akkor is csak dermesztő hideg éjjel egy röpke órára. Azután várhat megint száz esztendeig, meg újra százig, időtlen időkig, míg megszületik és eljöhet ismét az a hetvenhetedik unoka, ki megszabadíthatja. Elhalt a jajszó is, vége lett mindennek. A vadász bújábán majd elepedt; de hiába állt őrt éjjel-nappal; nem vett észre többé semmi jelenséget. A mérhetetlen kincs-őzön pedig ott hever még századokig hozzáférhetetlenül. Hegyháti népdalok. Jaj ! de stiril az almási rezula, Abban vagyon Rigacz János elbújva. Rigaez János ! keresnek a /.sandáról;. Ha kimozdulsz, az lesz a te halálod. Rigacz János megérezte halálát, Erdőszélén összeverte bokáját. Úgy sétált be az almási csárdába, Belevágott a mestergerendába. 1. Rigacz János az almási csárdában Csárdásnéval mulatozott javában. Vacsorára töltött csibét parancsolt. Amellé meg czitromos bort hozatott. Hej ! azalatt, míg odabenn mulatott, Elálllák a zsandárok az ablakot. Mellbe lőtte az a kutya Happ zsandár, Rigacz János elkanyatlotla magát. 17
