Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

212

BARANYA NÉPEI.

s pipáznak. Értenek valamicskét a vas-iparhoz is ; fúrót, ásót, patkószeget, spékeló-tűt készítenek.

Rendes látogatóik a vásároknak, a hol lovakkal kupeczkednek. A csendőrség állandó fölügyelet alatt tartja őket.

Nyelvük, bár sok benne az európai szóelem (török, román, magyar, szláv) délázsiai eredetre mutat s az ős rend-nyelvből válhatott ki, mint a hindú s az ó-perzsa.

E fajtól származnak még a szétszórtan élő vályogvető s muzsikus czigányok is; ezek már egészen elmagyarosodtak, nyelvüket teljesen elfelejtették.

Zelesny K. fényképe után.

Oláh-czigánytelep Sellye mellett.

Az oláh-czigányok erdeinkben élnek ; czölöpökből s földből összetákolt putrikban. Csendes, béketűrő faj, mely legalább nem lop.

Ős egyszerűségben él a maga erdeiben. Főfoglalkozásuk a teknő- vájás; készítenek sodrófát, sütő-lapátot, fakanalat, vályút. Szóval a faiparban jeleskednek. Asszonyaik koldúlni járnak be a falvakba s esténként hazatérnek a teli zsákkal.

E népfaj eredete kétes, bizonytalan. Sokan a Királyhágó vidékéről ide települt oláb-koloniáknak vélik az egyes csoportokat.

Nyelvük valami elrontott latin táj szólásnak tűnik föl. Om (homo) = ember ; lim (lignum) = fa ; ápua (aqua) — viz ; kasz (cassa) = ház ; szilva (silva) = erdő. Mondat- és szó-fűzésük is igen sok hasonlatosságot tüntet föl a latin nyelvvel.