Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

204

BARANYA NÉPEI.

— Hát őzt keresik kigyelmetek ? — kérdi Dombi uram a vendégektől.

— Ezt ám, — felelik rá valamennyien.

Dombi Illés uram fölemelkedik a helyéről; félre simítja homlokáról azt a néhány fürt hajat, a mi még árnyat vet reá. Derűit homlokkal lássák őt ma. Azután rákezdi :-— Ha Isten szent felségének úgy tetszik, nekem nincs semmi szavam ellene.

— Akkor hát ide vele a gyűrűket.

Véginé asszonyom, az Áron gyerek anyja, kibontja a kendője csücskéből a gyűrűket s a Kisfali-sógor fölhúzza azokat a fiatalok újjára :-— Örökké tartson szíveteknek egymás iránt való szeretető.

Ezzel megtörtént a gyürüzés.

A mi más egyéb anyagi kérdés még a dologhoz fűződik, azt vagy elvégezték már, vagy elvégzik az öregek maguk között. Mennyit mórin- gol a legény a menyasszonynak? Mit visz a menyecske majd a házhoz? Ki mit testál majd a maga gyerekére ?

Hát a fiatalok ?...

Törődnek is azok most a világ sorával !

Másnap vasárnap; akkor elmennek a paphoz jelentkezni. (Most már nótárius uramhoz kell először ellátogatni.) A lelki atya kihirdeti a házasulandókat a szószékről.

Illendő dolog, hogy mindenki legalább egyszer meghallgassa a saját hirdetését. Meg az arról is jó, hogy az illető boldog házaséletet ér.

Az Áron gyerek bizony többet lakik már a menyasszonyáéknál, mint odahaza. Úgy is lesz az már az esküvő napjáig.

A vőfélyeknek is van dolguk addig; végigházalni a falut, míg minden rokont, ismerőst meghívnak legalább kétszer illendő tisztességgel. A vőlegónyes háznak is, meg a menyasszonyos háznak is meg vannak külön a maga vőfélyei.

Az esküvő napján van nagy dolog, zsibongás a két lakodalmas háznál. Térül-fordul minden eleven lélek. Fűlik a kemeneze, „lángol* a tűzT hely, csörög a mozsár még a szomszédban is. Készül a sok kőttes, fona- tos, túrós-bélés, mákos-patkó, tojásos perecz. Ez még csak a finom valami ! Meg is főzik, meg is sütik. Azért főtt-sűtt perecz a neve.

Az egyik szomszédasszony húst apróz a kapisztába szármának; a másik nenémasszony csikót vetkőztet s anatómiai tanulmányokat végez rajta. Még a Tisza-kutyának is akad dolga : felnyalogatja az elcsepegett zsiradékot.

Künn az udvaron megszólal a banda. Nagyot rikkant valamelyik jókedvű vőfély. Itt az idő, jó lesz indulni. Kisfali-sógor, a násznagy, rendbeszedi a násznépet, aztán :

— Isten megáldj, kapufélfa !

Az Áron gyerek sírva borúi az édasanyja keblére :

— Édes szülém, köszönöm az eddigi jó’karatját !