Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

BARANYA NÉPEI.

199

Lám, az a huszár-sapkás gyerek is ott találta meg, a mit keresett. (Nem a kalapot, hanem azt a mézes-bábszívet, a mit a Dombi Sárikának szánt.) Ki is választott már egyet azok közül a rikító rózsás sütemények közül, miken a cseh képző-művészet remekei ékeskednek viruló szép pikturákban. Még tükör is van a kép alatt !

A mi pedig legfőképen érdekessé teszi ama díszes színnyomatokat, az, hogy még külföldön is akad a magyar költészetnek művelője, egész gyárilag állítván elő az elmésnél elmésebb epigrammákat. Teszem ott van a Sárika szivén is egy :

Nem fújnak oly kemény szelek,

Hogy téged elfelejtselek.

Van azután egy-két nyomdai hibával spékelt is köztük :

Agy ed czolkot kisz leán,

Te vág az en violám.

Arczod piros kekas zemed,

Elbűvölted d szivemet.

De hát ki bánja azt most, ha még úgy hemzseg is az a vers a hibáktól, mikor azt a Végi Áron vette ; az ám, a ki most került haza a regementtől. Annak a szeretetében nincs hiba, megőrizte három álló esztendeig, vissza is hozta hűséggel. Ez a rózsás báb-szív a tanúbizonysága. Nem adná azt oda Dombi Sárika egy országért.

— Hát a márczot szereted-e ? — kérdi a legény.

— Szeretem, — válaszolja a leány.

— No, hát akkor gyere, igyál.

— De már minek prédálná keed arra is a pénzt ?

Bizony minek ám ! Abból a kalap-vételből nem tudom, lesz-e valami? Mert az Áron gyerek, ha így költekezik, aligha a piros sapkában nem marad. Pedig az „édes szülém“ azt a pénzt nem márczra, meg mézesbábra adta. Aztán van is belőle már, meg nincs is.

Azonban ép itt jő Véginé asszonyom, az Áron-gyerek édes anyja. Eladta a kenderkét is, meg a fonalat is, a mit a vásárra hozott. Most csak a fiát keresi. Szinte gondolta, hogy ott lesz a bábos-sátrak körűi. No ’szén lesz most patália, ha megtudja, hogy se’ kalap, se’ pénz !

Lám, már is azon kezdi :

— Vettél-e kalapot, fiam?

— Nem vettem én, édes anyám.

— Osztán minek nem vettél ?

— Nem volt kedvemre való.

— Az egész vásárban? Szinte gondoltam! Vedd le azt a csúf sapkát a fejedről. Hogyan áll a hajad, mint az Istók lcapisztája? Próbáld föl ezt ni : hadd lám, hogyan áll ?

S azzal valami színes papir-csomóból egy pörge kalapot bontogat ki s fölteszi a fia fejére :

— Jó lesz-e ?

— Ha édes szülémnek jó lesz .. .