Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
188 BARANYA NÉPEI. akár rokon-látogatóba, s ha ilyenkor az asszony is vele megy, csak a jobb keze palacz-újját (hüvelyk) adja oda az asszonynak ; úgy mennek aztán kézen-fogvást. így sétál a falusi gavallér is a maga rigójával. (Rigó: az Ormányságon szeretőt is jelent, de nem holmi obscen értelemben.) El van látva a jószág ; elcsendesül a falú. Munkás ember korán fekszik, korán kel. Esti harangszó után már nem kóvályog igaz-járatu ember az utczán, legfölebb a bakter. Az meg is szólítja, akárki fia legyen, a kit előtalál. Másnap aztán munkába áll minden munkabíró lélek. Csak a söprű marad otthon, az ajtó előtt keresztbe téve házpásztornak. Kora tavasztól késő őszig az ormánysági ember künn dolgozik a mezőn. Ez az ő éltető eleme. Neki nem teher a munka, hanem életszükség ; nem muszájból dolgozik, hanem kedvtelésből. Hisz a katonaságtól is nem a fegyver-gyakorlatok nehézségeitől való félelem, vagy a katonai fegyelem szigora riasztja vissza. Az ormánysági gyerek azon könnyen túlteszi magát ; hanem a maga mezejét, erdejét s berkeit sajnálja itthagyni. Azt mondja a nóta : El kell menni katonának, Itt kell hagyni a babámat. Úgy sajnálom a babámat, De még inkább a hazámat! A hazája pedig az ormánysági embernek a maga szülőföldje. Még az asszonynép is szívesebben dolgozik tavasz beálltával künn a mezőn, mint odahaza. Rendesen a falun kívül vannak a káposztás-, zöldséges kertek; ott a „csike nem váji ki“ a veteményt. A káposztás-kertek mellett vannak a len- és kender-földek is. Ezek a len- és kender-földek az ormánysági asszonyok emporumai. Minden jövedelem a gazdáé, csak a len- és kender-földek, meg a káposztás-kertek jövedelme az asszonyoké. Az ormánysági asszony még ma is maga ruházza föl fehérneművel az egész háza népét. A boltok olcsó pamut-vászna hiába versenyez ; a régi világ erős, tartós len-vásznát nem tudja a küzdő-térről leszorítani. Pedig mennyi a dolog vele ! Városi embernek fogalma sincs róla, mennyi munkán megy keresztül egy szál len, míg abból vászon lesz. Először ki kell nyílni, kiáztatni, megszárogatni, megtörni, kitilolni, meggerebenezni, aztán lehet csak eltenni télre, a mikor majd megfonják. De más munkától sem húzza magát vissza az asszony. Ha kell, versenyt dolgozik az urával. Kapál, töltöget, szénát gyűjt, kepéz, ha megszórni a kapcza, még kaszál is. De ezt már okos ember nem szokta megengedni az asszonynak. Azért az ormány sági nő boldog, elégült. Jó kedélye soha sem hagyja el ; ha még annyi volt is a dolog napközben, azért marad annyi jókedv, hogy dalolva jön haza a mezőről este,
