Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
186 BARANYA NÉPEI. Végi uram elfoglalja helyét bent a sarokban. Mellette ül Véginé asszonyom, szemközt velük a nád-széken ül a Juliska. Úgy esznek közösen egy tálból ; mindegyiknek a helyén ott a kanál, meg a villa-kés (villa). Lent a földön a barna „csentös“-ben, ott áll a jó friss viz. Az ormánysági emberről nem lehet mondani, hogy „nem igen van szava“, a míg eszik ; inkább szeret evésközben bizalmasan elbeszélgetni a „csalárd“-jával. Végi uram is elmondja tervét, szándékát, hadd szóljon hozzá az asszony is. Sokszor mond az is okosat. Ugyanis Végi uramnak az felhődzik a fejében, hogy jó volna vöt hozni erre a lányra. Sok a dolog ; egy magában nem bírja. Ezt a leányt még kár volna rászorítani; gyönge még, aztán „mögcsökik“ (elsatnyul). Az asszonynak pedig az a véleménye, hogy várják meg az Aron- gyereket, míg haza jön a regementtől. Hadd szóljon az is hozzá. Két fertály a vagyon. Ha akarja, benne marad ; ha akarja, elmegy vőnek, akkor aztán úgy is ki kell adni a részét. — Hát akkor halaszszuk el az októberi vásárig . . . Hogy a vasárnap délutánját ki hogy tölti el, az már gusztus dolga, dél-esti könyörgést rendesen korán szokta tartani nagytiszteletü uram ; jut idő szórakozásra is még azután elegendő. Megélénkül a házak eleje; kis-göcs, kis-pad előkerül, arra ül ki a gazda háza népével. Oda jön a szomszéd, koma s meghányják-vetik pipaszó mellett a világ sorát. Korcsmába csak a „korcsmás emberek“ szoktak járni. Korcsmás embernek lenni nem valami tisztes állapot. Még a jókedvű fiatalság is jobban szeret a kertek alján sétálni. Falu helyen a kertek-alja a korzó, a puha pázsit az ülőhely, a nagy diófa a sétatéri kioszk. Ott hullámzik vasárnap, dél-esti könyörgés után, vidám nóta mellett a falú fiatalsága. Ki csoportosan, ki egyenkint, ki a maga választottjával. Vannak helységek, a hol vasárnap délután a korcsma is elég hangos ; szól a banda, dönög a padló, rakja a tánezot a víg fiatalság. Egy- egy jókedvű bátyó, vagy valami elázott „bácsám-uram“ szintén belerikkant a vigalomba. De ez csak addig tart, míg a pásztorok eregetni nem kezdenek haza. Olyankor már minden tisztességes legénynek, leánynak otthon e helye. Nem is marad más a korcsmában, csak ama jókedvű „bácsám- uram“ ; de az is csak addig marad ott, míg a felesége érte nem megy. A hazatérő jószág sűrű port ver az utczán. A sűrű porban látni a jó kedvű „bácsám-uramat“ karonfogva ődöngeni hazafelé a feleségével. Mikor az ormánysági ember karonfogva megy a feleségével, az még egyáltalán nem a hitvesi gyengédségnek a jele. Inkább azt teszi keleti virág-nyelven, hogy egyikök (bizonyosan a férj) nagyon is rá van szorúlva a felebaráti szeretet támogatására. Az ormánysági ember nem megy karonfogva a feleségével; ezt az uraknak hagyja. Ő, ha vasárnap délután sétára megy, akár a mezőre,
