Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
166 BARANYA NÉPEI. Sötét, zivataros éj volt. A százados fák recsegtek, ropogtak a szél ereje alatt. A föl-fölvillanó villára fényénél egy alak látszott, a mint a Jakab- hegyre vezető úton haladt fölfelé. Mahmud basa kastélyának ablakai is sötétek, csak egyből szüremlik ki nemi halvány világosság. A hegy oldalán haladó alak a kastély alá ér ; óvatosan kúszik föl annak meredek bástyájára s cgy-egy villámlásnál remegve lapul meg a bástya fokán. Az őrök fedél alá vonultak s csak az óránként fölhangzó kürt szava ad jelt életükről. A sötét alak a kastély kertjébe ér, épen a világos ablak alá. Majd követ hajít föl az ablakra, mely e jelre lassan megnyílik s egy kötélhágcsó ereszkedik alá. Majd egy fehér alak lép ki az ablak párkányára s óvatosan kúszik a megfeszített hágcsón lefelé. A lent váró ifjú karjába öleli s forró csókokkal árasztja el a kedves ajkat. A bástya tetején van a két alak s lassan bújva, félve igyekeznek megszabadulni a basa körmei közül. De jaj ! Egy villám hasítja át a levegőt, melynek fényénél az őr meglátja a menekülőket. Egyszerre ordítozás, fegyver zaja hangzik bele a vihar csattogásába s a föllármázott kastély őrei a menekülők után rohannak. Az ifjú kebléhez szorítva viszi a félig elájult nőt, de a kettős teher miatt nem futhat eléggé s már hallja háta mögött az üldözők vad zaját. A hegy szakadékéhoz ér. Menekvés nincs sehol sem. Még egyszer megcsókolja kedvesének halavány ajakát s leveti magát a kiálló szikla ormáról. Halál-kiáltásukat elnyomja a vihar zúgása. Másnap reggel a kővágó-szőllősi nép két összezúzott holttestet talált a hegy szakadékéban, melyben Zsongor és Csilla tetemeire ismertek. A nép a sziklát, melyről Zsongor kedvesével együtt üldözői elől a halál karjába vetette magát, máig is „Zsongorkő“-nek nevezi. Ördögszántotta hegy. Élt egy vén anyóka, seprőn nyargaló boszorkány, Nagy-Harsány falujában, közvetlen a nagy hegy tövében. Ennek volt egy gyönyörűséges szép nevelt leánya. Sűrű, tömött haja sötét volt, mint a legsötétebb éjszaka s lágy mint a selyem, könnyű mint az est fuvalma. Bogár szemének szelíd mosolygása olyan volt, mint az esthajnali csillag ragyogása. Alig lehetett tizenöt éves. Olyan volt, mint a fakadó rózsabimbó. Messze vidékre hire ment a szép leánynak, talán még az óperencziás tengeren túl is tudtak róla. Magának az ördögnek is szemet szúrt à boszorkány leányának elbűvölő bája. Nem is hagyott békét a banyának, míg meg nem alkudott a leányra. Addig-addig gyötörte a banyát, míg végre egy föltétel alatt ráállt, hogy az ördögnek adja a leányát.
