Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 139 Végre minden rokon, ki ide tartozik, a mi menyasszonyunk most búcsúzik. Kedves jó rokonim itt a végső óra, jertek karjaimba mindnyájan egy csókra, hadd öntsem ki forró óhajtásim rátok, mit szivem mélyéből hozzátok bocsátók. Legyetek Istentől áldottak mindnyájan, végtére jussatok fel a menyországba. Kedves keresztszülők, kereslek titeket, kik keresztlánytokat igen szerettétek. Előttetek soha sem voltam megvető, áldjon meg titeket ezért a Teremtő. Ki gyenge testemben először hordoztál, a szt. keresztségben emgemet tartottál ; Isten kegyelmébe ekképen juttattál, még a fúvó széltől is megoltalmaztál : köszönöm tinektek a ti jóságtokat s én utánam tett sok fáradozástokat, miként a szt. Isten adjon lelki jókat. Ha egyszer eljövend utolsó órátok, nyerjétek el égben dicső koronátok. Kedves lánybarátim (akiknek nagy része benn van a szobában, más része az ablak alatt), tán azt gondoljátok, hogy búcsúzó szavam nem ér el hozzátok, — dehogy nem, ti vagytok az én barátaim, azért is illetnek búcsúzó szavaim. Kedves lánypajtások, elválok tőletek, nem lesz már számomra játszóhely köztetek, nem leszek veletek a kompániában, a vasárnapokon levő mulatságban. Nekem már férjem van, annak kell engedni, annak a kedvét kell mindenben keresni, nem lehet ezután mulatságba menni, a rám bízott munkát kell teljesíteni.' Én kedves barátim, azt kívánom nektek, hogy ne örüljetek soha fejkötőnek, mert a világon azt sok aszzony átkozza, azt is, ki legelőbb a fejére húzta, mert akinek esik istentelen párja, a fejkötő hamar koporsóba zárja, — azért hát mindnyájan úgy imádkozzatok, hogy az Úr Istentől jó társat kapjatok. Én is mindnyátoknak szivemből kívánom, hogy az Isten nektek jó házastársi adjon, akivel boldogul folyjon életetek, — többet nem mondhatok, Isten ti veletek. Kedves felső s alsó jó szivü szomszédim és kik jelen vagytok, rokonim, barátim : az Isten áldjon meg titeket fejenkint, ne érezzétek a földön fájdalmat, kínt. Az itt maradóknak kívánunk jó kedvet, nekünk utasoknak boldog megérkeztet. Midőn a násznagy végre bevégzi a búcsúzó köszöntések e hosszú sorát, a keresztanya fölfogja a menyasszonynak lepedőbe — csak két sarkával — összekötött ágyneműkészletét s azt a vőlegény elé, a kocsira teszi, olykép, hogy a vánkos-cziháknak horgolt betétei, a paplanok szélei kilássanak, — a czigány erre a „kocsira ládám, kocsira párnám“ kezdetű nótába csap át, ezt fújja a násznép is. A násznagy (v. vőfény) kivezeti a menyasszonyt a közvetlenül a konyhaajtó előtt álló második kocsihoz s fölsegíti vőlegénye mellé, közvetlenül előttük a ruhanemű, — midőn elhelyezkedtek, egy ember megfogja a kocsi hátsó tengelyének végét s háromszor megemeli, meg ismét lebocsátja, megzökkenti a kocsit (mondják azért, hogy az uj asszony annak idején könnyen szüljön), mire az első kocsi megindul s utána a többi is kirobog az udvarból, az utolsó előttin vannak — ha t. i. a menyasszonyt vidékre viszik •— a sifonérok, az utolsóra ülnek a czigányok, a többire a násznép. A jelzett esetet véve :
