Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Stang Mária
dolgoznunk. Á! - mondtuk, az nem lehet! S végül valóban ez történt. Kb. egy hónapig utaztunk, mire a végcélhoz érkeztünk. Hajnal volt, amikor megérkeztünk. Mielőtt kiszálltunk a vagonból, mondtuk, csináljunk egy kis rendet. Az egész idő alatt a batyunkon ültünk, amelyben a kenyeret is tartottuk. Bizony nagyon sok morzsa volt. Ezt ott hagytuk a vagonban. Amikor kivirradt, jöttek az orosz gyerekek, mint a hangyák, megrohamozták a vagont, összekotorták a kenyérmorzsát és a hulladékot. Csak néztük őket. Azt hittük, hogy cigányok, mert az öltözetük nem volt valalmi megnyerő. Nagy pufajkában és hatalmas csizmában voltak.Vagy talán itt nincs ennivaló? - kérdeztük egymástól. Reggel a vasútról a lágerba vittek minket. Először a fürdőbe kellett menni. Le kellett teljesen vetkőzni anyaszült meztelenre, a ruháinkat és minden holminkat elvettek tőlünk. Elvitték fertőtleníteni. Tele vagyunk tetővel, mondták, de hát ez nem volt még akkor igaz, csak később. Meztelenül kellett valamilyen bizottság elé mennünk, ahol felvették az adatainkat. Csak ez után kaptuk meg újból a ruháinkat, s végre ismét felöltözhettünk. Ez a procedúra egész nap tartott. Már besötétedett, mire mindnyájan készen voltunk. Bevittek a lágerba. Ez egy laktanya lehetett, gondolom. Egy üres épület volt, hiányzott az ablaküveg és az ajtókon sem volt. De berendezés sem volt, a padlón feküdtünk.Villany sem volt. Fűtés sem volt. Összebújtunk és vártunk. Már nagyon szomjasak voltunk, és nagyon kívántunk egy kis meleg levest, hiszen egy hónapja semmit sem kaptunk. Egyszer csak kiabáltak németül, hogy a most érkezett magyar asszonyok menjenek edénnyel oda, ahol látják pislogni a gyertyát. Kapnak enni. Nagyon örültünk, s akinek volt edénye, az ment is, én is mentem. Meleg volt, amit kaptunk, de nem láttuk, hogy mi az. Hallottuk, hogy valami zörög, gondoltuk, hogy krumpli. Nem is kanalaztuk, hanem megittuk, de nagyon víz íze volt. Ahogy visszaértünk, fogtuk a kanalat és enni akartunk. De olyan kemény volt, hogy nem tudtuk megenni. Reggel láttuk, hogy mit kaptunk. Savanyú uborkát, és a lé, nem volt más, mint csak meleg víz. Reggelre nagyon átfáztunk, mert 38-40 fok hideg volt. Ahogy kinéztünk az épületből, látjuk ám, hogy jönnek a bányászok. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy kik ezek. Először magyarul kezdtünk beszélni, mire ők németül válaszoltak. Ezek az emberek erdélyi szászok voltak. Minden felvilágosítást megkaptunk. Most már tudtuk, hogy hová kerültünk és mire számíthtunk. Nagyon el voltunk keseredve. Végül is hol volt ez? Ez „Liszisánszki” volt. A környéket Tombasznak nevezik. Mi a közeli város mellett voltunk, gondolom, ezt az épületet németek építhették a háború alatt, mert egészen más jellegű volt, mint a többi. Kaptunk 15 nap pihenőt. Ez idő alatt nem kellett semmit sem dolgoznunk, de hát az ellátás 98
