Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Bagi Pálné naplójának részlete
koszorúban hordott. Egy orosz nővel szemben sem éreztem akkora tiszteletet, mint ezzel szemben. Első nap kegyeibe fogadott, mivel beszélni akkor már igen jól tudtam. Első éjszaka elsírtam neki nehéz bánatomat és mivel az ő férje is odahalt, nagy részvéttel volt irányomban. Talán kétszer vagy háromszor mentem még eztán a bányába míg sikerült neki véglegesen felvenni. Sok harcába került. Azt mondta a kapitánynak, hogy akinekilyen bánata van annak napfényre van szüksége. Addig míg véglegesen otthagytam a bányát. Hálám oly nagy volt a szép nacsalnik nőm iránt, hogy azt sem tudtam, hogy ugorjak ha valamivel megbízott. Hogy az állandó éhezés koplalásból bekerülni a konyhába ahol mindig csak cseppent valahonnan egy kis kaja, mondhatom újra vissza adott az életnek. Sajnos nem sokáig dolgozhattam a keze alatt, mert 1 vagy 2 hónap múlva elhelyezték más konyhára, de szigorúan a lelkemre kötötte, hogy keressem fel, ha csak tehetem, ugyanis a házát már tudtam mert egyszer elvitt magához, akkor bevitt a városba széjjel nézni. 2-szer voltam később nála, többször nem mehettem mert egyrészt messze is lakott, villamoson ment, másrészt mert később férjhez ment és elköltözött onnan. Tehát konyhás lettem mégpedig a lehető legjobb beosztásban. Reggel 5 órától este 5 óráig jártam be halat és piskit sütni amikoris megsütöttem legalább 6 tepsi halat és egy közepes káposztás hordó lapos pogácsa tésztát. Semmi takarítás, súrolás számomra nem volt, ami pedig a konyhásságnak a része volt. Rohamosan hízni kezdtem 59 kilót is elértem. Akkor aztán feljebb avanzseróztam. Adagoló lettem ez volt a legmagasabb állás ahova magyar nő kerülhetett a konyhán. Szörnyű volt, annyit sírtam, hogy talán a bányába sem többet. Az emberek a porciók miatt szidtak, hogy kicsit adok, ha kiadtam a rendes adagot az orosz szakács majd kitépte a haját, hogy ráfizetése lesz. Szóval eleget tenni nem lehetett. Aztán jött egy szép napon a nagy „zri” — 120 porció levest adtam ki hamis talonra, az emberek meghamisították a talont nem a kenyeres nő írta nekik fizetés ellenében, hanem egyszerűen fogta magát egy pár szemfüles magyar és leutánozta az orosz írást és a végén mikor elszámolásra került a sor, a sok talon meg volt és á pénz sehol. Lett erre nagy riadalom, az orosz nő rikácsolt, le vele a bányába, ha nem tud olvasni, de az öreg nacsalnik az mondta neki, hogy majd én írok néked magyarul, hogy te majd meg tudod e látni hogy hamisított e vagy sem. Aranyos öreg „Fédr Cepánovics” - Ragaszkodott hozzám hiszen a legjobban beszélő gyevocskája voltam. Fellett terjesztve az ügy a felettes nacsalnikhoz a kövér Lénához, csak úgy hívtuk és ő kimondta a végítéletet: a legmagasabb tiszt elvesztése és lefokozott kiszolgáló leánynak. Amint legközelebbi látogatása alkalmával majdnem megforgattam terjedelmes alakját. Aztán semmi felelősség csak kihordani az ennivalót szintén reggel 5-től este 5-ig, minden harmadik nap éjjeles 556
