Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Bagi Pálné naplójának részlete

Férfiak, nők vegyesen. Én fent voltam az emeleten, de mivel igen kétes hírű hölgyek voltak ott bizalmasan enyelegve néhány orosz katonával, így levonultunk a közös szobába, itt jó meleg van. Három sorban vagyunk, vagyis fekszünk. Délután jöttünk át autóval, egy darabig vártunk a piactéren, ott még tudtunk volna beszélni, de sokkal jobb is, hogy nem jöttetek. Reggel és délben nem tudtam enni, este meg mire idejöttünk nem lett már kiosztva. J. hozott nekem egy kacsacombot, kenyeret és így mégiscsak vacsoráztam valamit. Holnap át leszünk állítólag helyezve oda, ahol nagyobb a hely, hogy mikor megyünk nem tudjuk, de hogy megyünk, az biztos. Nem ment meg már engem innen semmi, de azért nem vagyunk elkeseredve, lesz ami lesz, az a fő, hogy együtt maradhassunk herényiek. - Most este van, szalmán alszunk és a kabátunkkal takarózunk. Az egyik a legjobbal, a másik a legrosszabbal biztat bennünket, a jövőre vonatkozólag. Ne legyetek nagyon elkeseredve, bízzatok abban, hogy még minden súlyosnak látszó problémát megoldottam. Az a fő, hogy egészségem legyen. Én egyszerűbb társaságban vagyok. Pedig az „űri szobából” voltak már egy páran idelent odahívni közéjük, de én csak maradok. Az én drága licsi leányomat számtalanszor csókolom. Úgy szerettem volna máma, ha csak messziről is látni, de mégis jobban van ez így! Bátran felemelt fejjel nézhetek az elkövetkezők elé és bízhatok mindig abban, hogy hazajövök! Számtalanszor csókol benneteket: L.

Pontosan nem is emlékszem már, hogy másnap indultunk-e? Azt hiszem! Párosával felállítva elindult a szomorú menet a hideg télben a vagonok felé. A nézők sokasága követett bennünket! Este fele volt mikor elhelyezkedtünk a vagonban. Kaptunk hasábfát és a vagon közepén kis kályhát. 30-an voltunk a mi vagonunkban és csak került akinek baltája volt, fűrészt kaptunk és így bizony, ha nem akartunk megfagyni a januári éjszakában a még Gyulán rostokoló vagonban, hozzá kellett hogy lássunk tüzet csinálni. Szegény sajgó szívű teremtések hozzá kellett hogy lássanak a fűrész húzás, vonáshoz, némelyik a baltával aprította a nedves vacak fát. Én nem tudtam hozzájárulni a segítségemmel, mert én sehogysem voltam jól. A két hónap előtti abortálásom óta a menstruációm egy napot sem szünetelt és így elképzelhető, hogy milyen állapotban voltam, már alig bírtam a csomagjaimat. Szerencsére, hogy ezekkel a lányokkal voltam egy vagonban és ők voltak olyan aranyosak, és segítettek a cipekedésben. úgy dédelgettek ezek az egyszerű teremtések, mintha egy gyerek lettem volna. Két hétig tartott az utazásunk, hogy ez a két hét vagonlakás elzárva a januári nagy hidegben milyen szenvedéseket hozott magával, leírni képtelen vagyok. Egysoros priccsünk volt, énnekem a prices alatt jutott hely, ahol mindig meg akartam fulladni. Ezt valószínűleg a bezártság tudata hozta magával. Olyannyira erőt vett rajtam ez az érzés, hogy kivágtam a vagon oldalát baltával, hogy

348