Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - R. Ádám
kicsit úgy az elitebb szakmában, részben koromnál fogva és akkor azt mondta, ha üzenni akarok, akkor üzenjek, mert az apámat haza fogják hozni. Azt mondják, hogy üdülni mennek, de hazajönnek. Csak hát ezt nem mondja, nem akarnak ebből fölzúdulást. Később aztán nem jött ilyen transzport. Negyvenhatban már nem. Na hát az volt a legkeményebb, nem csak mi éheztünk, az oroszok is. Katasztrofálisan. Nagyon rossz volt az ellátás, mert abból a pénzből, amit mi kaptunk, nézetem szerint száz-kétszáz rubel körüli összeg volt, az eléggé... Ezt az elejétől fogva kapták? Én az elejétől. Hát ezért részben ott a kantinban lehetett vásárolni. Vásárolni? Hát ami volt. Részben megengedték, hogy a kerítésen kívül, mert ott volt ugye az őrszemélyzet, meg a tiszteknek a szállása, oda engedtek oroszokat árulni. Napraforgót, mahorkát, 45-ben még aludttejet árultak. 46-ban nem árultak, érdekes módon. Még tej sem volt, pedig hát ugye a tej nem... Nagyon nehéz volt a 46-os év. Ezt lehetett vásárolni. Egy évben kétszer lehetett venni bort, nem óriási mennyiséget. Május elseje és november 7-e volt ez. Tulajdonképpen ebből a pénzből másra nem is nagyon futotta. Néha, 45-ben, még tudtunk egy kevés kenyeret venni, 46- ban már nem jutott. Részben aztán javult megint a helyzet. Már viszonylag. Jellemző, hogy én végül is 47-ben, amikor hazajöttem, 48 kilós voltam. Idehaza egy hónap alatt híztam 30 kilót. És az édesanyám meghalt és még a halála előtt sem hitte el, hogy amikor az ünnepi ebédre főzött egy tyúkot, aztán (megterítette az asztalt). (Közben) jöttek érdeklődők az egész faluból: „Hazajött? Hogy volt, mint volt?” Mondta anyám, hogy fogjak hozzá enni, addig ő beszélget a vendéggel. Amikor a vendég elment, akkorára már nem volt meg a tyúk és nem akarta elhinni, hogy egyedül meg tudtam enni. Amikor elment, mennyi volt a súlya? 75 kiló. Az édesapám az pék volt. 14 éves koromtól kezdve úgy nevelt bennünket, hogy a sült galamb az nem repül az ember szájába, dolgozni kell. A pékségben kellett dolgoznom. Jó fizikai erőben voltam, mert azért a 85 kilós liszteszsákot azt elvittem a vállamon, minden további (nélkül). Sőt, egész nyáron azzal foglalkoztam, hogy 50 kilós kenyereskosárral bicikliztem és hordtam ki a kenyeret. A bányáról annyit, hogy ott együtt dolgoztunk (az) oroszokkal. Nagyon kevés volt, aki ott a helyi lakosságból került ki, tehát olyan, aki ott is született. Ezek egy kicsit olyan flekkes emberek volta. Nem szívesen beszélgettek róla, de volt ott grúz, tatár, örmény, mindenfajta náció. Féltek. Amit végül is meg lehetett tudni, hogy általában politikai jellegű dolgokért 337
