Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - R. Ádám
a helyzet, hogy bennünket is fölhígítottak, és a szokott egy orosz egy magyar fúrós helyett az volt a helyzet, hogy szétszedtek bennünket, én pechemre egy szakácsot kaptam. Gondolom, hogy délben valami pótkajához juthatott. Hozzá égett a gyomra. Ennek az lett a következménye, nem tudott megfelelően támasztani és hála az amerikai gumikesztyűnek, a fúrógép elkapott és leszakította a bal kezemen a kisujjamat. Ennek a nyomait viseli még most is? Azt viselem most is. Na, most ehhez hozzátartozik az, hogy kiszakadt a kisujjam, a mellette lévő gyűrűsujj eltört, hátrahajlott. Az orosz munkavezető elsősegélyben részesített. Roppant ügyesen, katonás módon megfogta az ujjamat és helyrerántotta. Aztán mondta, hogy menjek föl. De ahogy mondtam, őrség volt a bányában. Odaértem a lifthez, hát jobb kézzel szorítottam az ütőeremet, hogy ne vérezzen, de nem akartak fölengedni. Elég jelentős idő telt el, amíg végül is előkerült a „nacsalnyik” és engedélyt adott (arra), hogy fölmenjek. Kegyetlen hideg volt, erre emlékszem. Ez már a második műszakban volt. Érdekes módon, egyedül elengedtek, hogy menjek be a lágerba. Tehát nem kísért őr. Bementem, ott jelentkeztem az őrségen. Rettenetesen fájt (a kezem). Mondanom sem kell, hogy hozzá se nyúltak. Kiderült, hogy az orvos, egy katonaorvos volt ott, de azt kérdezte az őrtől, hogy hozták, vagy jött? Azt mondta, hogy jött. Akkor ráér. Úgyhogy aztán másnapig kellett várni. Amikor meglátta, nagyon meglepődött rajta, hogy valóban (úgy) jöttem. Mondta, hogy két lehetőség van. Neki nincs fájdalomcsillapítója. Van egy ollója, van egy bicskája és van jódja. Tehát vagy ő csinálja meg azt a sebész beavatkozást, vagy választhatok, hogy ebben a hideg időben beküld a kórházba, elakadhat az autó stb. Hát akkor én azt választottam, hogy ő csinálja meg. A fájdalomcsillapító a cigaretta volt. Azt mondta, rágyújthatok. Jó büdös mahorkára. Azt mondta, nyugodtan. A sebet rendbe hozta és elég az hozzá, hogy 18 napig voltam betegállományban. Tizennyolc nap után kiírtak könnyű munkára. Akkor volt olyan 40 fok hideg. A felszínen bányafákat kellett vagonból kirakni. Úgyhogy én egy nap múlva visszamentem és könyörögtem, hogy tegyenek nehéz munkára. Engedjenek le a bányába, mert (ami itt van, az) valami őrület. Leengedtek. Ott lent még két-három hétig részben az oroszok, részben a magyar bajtársak segítettek, pátyolgattak, amíg rendbe jött (a sebem). Aztán folytattam tovább a dolgot és megállapítom, hogy még szerencsésen meg is úsztam, mert a három év kintlét alatt végül is két orosz munkatársam meghalt. Az egyik az felrobbant, mert az volt a helyzet, hogy robbantás után megszámoltuk, hogy hány furat volt, mennyi a robbanás. Es volt, amikor nem robbant minden. Hazárdjáték volt, hogy ki találja el a fel nem robbant töltetet. Mindig abban állapodtunk meg, hogy egy lyukat fúrt 335
