Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Hegedűs Erzsébet

mezőberényi társam, nőtársam, akiről tudtam, hogy fizikailag sokkal erősebb, mint én, az első hónapokban elpusztult, mert lelkileg összeroppant. Tudtam, hogy egyedül az akarat segít rajtunk. Sajnos az én lelkierőm is eltűnt, amikor éheztem és semmi ennivalónk nem volt. Rettenetes dolog az éhség. Volt velünk egy barátnőm, akivel leánykorunkban együtt jártunk szórakozni. Együtt vettünk részt műkedvelő előadásokban, kórusokban énekeltünk. Ott kint is megpróbáltunk ilyen szórakoztató műsort összeállítani. A barátnőm és én voltunk a szervezők és akadtak még társak. Volt, aki hangszert is vitt ki, tangóharmonikát és egyebet, és összehoztak egy zenekart. Az oroszok engedélyezték a műsor előadását. Előadtuk nappal. Aki ráért, az megnézte. Elég jól sikerült. Persze a színvonal nem volt valami magas, de az volt a lényeg, hogy elterelje a figyelmünket arról a szomorúságról, amiben ott éltünk. Ne a reménytelenség legyen a gondolatainkban, hanem a bizalom, hogy hazajutunk.

Híreik voltak hazulról?

Semmi. Nagyon elvétve fordult elő, hogy valaki kapott hírt. Én semmi hírt nem kaptam. Végig semmit. A szüleim egyetlenegyszer kaptak. Pedig rendszeresen írtunk haza.

Hova lettek a levelek?

Nem tudjuk! Nem adták föl, mást nem tudok elképzelni. Egy alkalommal más lágerből hoztak Sahtiba egy csoportot. Betegcsoport lehetett, mert nagyon leromlott állapotban voltak az emberek. Nem kerülhettek a közelünkbe, elkülönítették őket! Soha nem felejtem el, amit láttam! Egy férfi a testvérét hozta a karján. Nem tudom nő volt-e vagy férfi. Én ilyen csonttá lesoványodott embert nem láttam. Csak a csont és bőr volt rajta. Lógtak a lesoványodott lábai, mint két bot, így tartotta a karján a testvére.

Nem hittem volna, hogy ember ilyen leromlott állapotban még élhet. Valaki a mi lágerünkből közelükbe jutott és beszélt velük. Nem tudjuk hová vitték őket.

Amikor Sahtiba kerültünk, nehéz volt elviselni, hogy az egész láger tele volt poloskával. Éjszaka aludni alig tudtunk. Az épület fából volt és amikor éjszaka meggyújtottuk a villanyt, a poloskák pillanatok alatt eltűntek. Egyszerűen nem tudtuk kiirtani őket. Amikor eloltottuk a villanyt, újra ott voltak. Nyáron kiköltöztünk a lágerudvarba és ott aludtunk a füvön. Nagyon jó volt a levegő, mert kb. 70 km-re voltunk a tengertől. De poloska még az udvaron is volt.

Nem is tudtak védekezni ellene?

Egy idő után valami folyékony vegyszerrel kiirtották őket. így már elviselhetőbb volt a helyzet. Elég nagy tisztaság volt a lágerban. Az emberek ruháit fertőtlenítették. Az emberek nagy része tisztán tartotta magát. A szobákban tisztaság volt. Rendszeresen ellenőrizték az oroszok.

327