Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

I. „Jóvátételi közmunkán" a Szovjetunióban - Létszámok és arányok

tak számát 44 OOO-re teszi, de közelebbről nem jelöli meg forrását.43 Az adatok nem egyneműek, összevetésükre így nincs mód, csak arra alkalma­sak, hogy reprezentálják a feladat megoldhatatlanságát és az arányokra némi fényt vetítsenek. A megoldást a helytörténeti kutatások jelenthetik, azok közül is a településenkénti adatgyűjtések, amint azt már egyre több helyen el is végezték. Az ily módon történő összesítés lehetősége azonban még igen távoli, ezért itt az általunk reprezentatíve már bemutatott megyék adatait dolgozzuk fel, amivel hiteles adatokhoz juthatunk. (1. számú melléklet, 1. 52. oldal). Az egykori „Csonka-Bereg” megyében végzett utólagos összeírásokból már nem deríthető ki, hogy kiket vittek el hadimunka címén, illetve a hadviseltekre vonatkozó rendelkezések, valamint a németekre vonatkozó parancs alapján. A hadifogoly névsorokból44 és az 1945 áprilisában végrehajtott utólagos összeírás45 alapján 29 községből 2738 főről vannak ismereteink. Békés megyében talán a legjobban dokumentált az igénybevétel. A megyéből elvileg csak a német származásúakat vitték el az idevonatkozó parancs alapján, más kérdés, hogy nem németek is kerültek közéjük. Rendelkezésünkre áll Gyula város német származású lakóinak a nyilvántartása 885 főről,46 amely alapul szolgált az elvitelre. Az alispán már január 8-án intézkedett az adatok beszerzésére,47 majd márciusban a felkutatáshoz szükséges adatokat gyűjtötték be.48 Ezek alapján 2777 fő sorsáról tudtak, őket 22 községből szedték össze. Az adatok itt is nagyon szórtak, ugyanakkor nem is teljesek. Gyula város 1945-ben 478 elszállított személyi lapját készítette el, de megítélése szerint az elszállítottak száma 550 fő. A különbséget kitevőket a hozzátartozók nem jelentették be. További adatokkal rendelkezünk a Mezőberényből elszállítottakról. Közülük német nemzetiségűnek vallották magukat 121 -en, német származá­suk ellenére magyarnak 319-en, apai ágon voltak német származásúak 36-an, anyai ágon 18-an. Nem voltak német származásúak semmilyen tekintetben 15-en. Közülük férjét önként követte 2, feleségét önként követte 4, önként ment el 1 fő. Korhatáron felül és alul volt 53 fő. A Hűséggel a Hazáért mozgalom tagja volt 41 fő. Az igazolás során mentesíteni kívántak 101 főt. Zemplén megyében csak a kerestetés alkalmával írták össze az elszállítot­takat.49 Az összeírt 26 községből 1187 főt vittek el. Egy 1945 májusában készített kimutatás szerint a Bodrogkeresztúrról elvittek mindegyike magyar nemzetiségű nő volt, 1918-1928-as korosz­tályúak, háztartásbeliek. Dámócról egy másik nyilvántartás szerint 21 főt vittek el, valamennyien férfiak voltak. Egynek 6, egynek 3, kettőnek 1 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom