Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Wirth Mihályné
Általában a férfiak jobban. A bátyám is egy nagy, erős ember volt. Hiába, hiányzott az ennivaló és nem volt segítség, na! Ott maradt 8 is? Ott, ott, ott! Negyvenötben, igen. Ott maradt ő is! A WC-k is csak ilyen izék voltak, egymás mellett ilyen rudak voltak és hát ott... Mert WC-k, mint most, vagy ilyesféle ... nem lehet kimondani. A halottakat hová temették? Volt ott egy temető. Azt mondják, hogy rendesen volt (a temetés). A bátyám, azt mondják a másik láger(beliek), koporsót sem kapott. Én nem láttam, mert nem voltam ott. nem is mehettem már egyszer sem utána oda, de akik nálunk meghaltak, azok kaptak koporsót. Deszkából. Nem úgy, mint itthon, de hát deszkából mégis, és akkor kivitték a temetőbe és ott eltemették (őket). Milyen volt a lágerélet? Május elsején énekeltek, meg összeszedtek ezek a Békés megyeiek egy párat, akik tudtak énekelni. Voltak ünnepek, akkor jó koszt is volt. Es amikor vége volt a háborúnak, május 9-én, hát akkor mind összejöttünk az udvarba és akkor mondta az „officir”, hogy most vége a háborúnak. Mi azt hittük, holnap már megyünk haza. Akkor jött csak a java. Hát vége a háborúnak, az orösz megnyerte a háborút, mert a németeket mégis leverték és hát ilyesféléket mondott. Mi csak dolgozzunk itt még és majd hazakerül mindenki. Ők azt akarják, hogy mindenki kerüljön haza. Mindenkinek van családja és hát így beszéltek. Később ki is lehetett menni. Tudom, én is egyszer-kétszer voltam a bazárban. Hát mit lehetett venni? Volt az a „piski”, amit az előbb mondtam. Nem volt azoknak semmijük. Olyan szegények voltak. A napraforgót, azt állandóan árulták. Egyszer-kétszer templomban is voltam. Volt egy ilyen ortodox templom ott. Ott is voltam, azt hiszem, kétszer. Később már elegendő lett minden és a nép is összeszokott. Ez már 1947- től volt, mert 1946-ban volt az a nagy szárazság. Megszüntették a kenyérfejadagot. Igen, hogy hát szabad lesz a kenyér. Hát hogy örültünk! Csak egyszer, én mindig mondtam, hogy én nem kívánok mást, csak egyszer annyi kenyeret enni, amennyi jól esik (sír). Hát aztán úgy beszéltünk egymással. Az egyik azt mondja, ha én hazajövök, az anyámnak legelőször mákos kalácsot kell sütni. A másik azt mondta, hogy hát húst sütni, meg hát így mondtuk. Milyen volt a hazafelé vezető út? Akinek valamilyen baja volt, azt megvizsgálták. Már nagyon gyönge voltam és kiütéses volt az arcom, így kerültem én is sorra. Flektífusza volt? 224
