Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Szauter Mária
mert már meg volt gyógyulva a karja, de egy kicsit görbe máig is. Nagyon tetette magát, hogy nem tud semmit csinálni, na akkor azt hazaengedték. Ez volt számunkra a legnagyobb öröm, hogy azt hazaengedték a kétéves kisfiához. A sógorom a fronton volt. Ki intézte Sásdon a maguk sorsát? Ki volt az, aki elengedte a nővérét? Volt egy orvos, vagy egy tisztféle az oroszoktól és az válogatta ki. Nemcsak ő volt, hanem még néhányan. Valaki csak beszélt magyarul közülük? Igen, volt egy tolmács is. Akkor őt (a nővérét) hazaengedték. Annak örültem még a legjobban. Szilveszter napján, december 31-én 3 órakor indultunk Pécsnek, gyalog. Délután? Délután. Klumpába! Klumpába. Ami abban az időben volt, mert úgy voltunk tájékoztatva, hogy Pécsre megyünk a repülőteret felépíteni. Úgyhogy a legmelegebb a klumpa meg a tutyi. Hát így volt abban az időben. Nem volt csizma. Nem is ismertük mi a csizmát. Papucs volt még. Mikor járt előtte Sásdon, vagy egyáltalán Gödréről mikor volt távol? Hát egyszer voltam édesapámmal Sásdon, a malomba mentünk. Kocsival. És akkor elmentem, hogy én is láthassak egyszer egy vonatot. Ez volt az egész sásdi járás. És Pécsett? Hát Pécsett egyáltalán nem voltam. Most akkor megismerhette! Meg is ismertem. Gyalog körösztüljártuk. Klumpába. Három órakor elindultunk Sásáról. Oroszlán hárman még bementünk egy udvarba inni, egy kúthoz. Még máig is tudom a házat. Ha néhányszor arra megyek, eszembe van: „Jaj! Ez volt az a ház, ami meg tudott volna talán menteni!” Még siettünk utánuk, hogy utolérjük őket. Futottunk még utánuk, hogy bent voltunk inni. Na akkor mentünk. Mindenki már nagyon el volt fáradva, mire Pécsre értünk. Éppen hogy beértünk, ott már voltak akkor abban az időben ilyen ártézi kutak. Éppen volt ott egy kút, mindjárt bal kéz felől. Jaj, de szomjasak voltunk! Annak nekirohantunk és ittunk, és hát ballagtunk tovább. Égészen, hajói tudom mondani, „Lakics-iaktanya” volt, de nem a laktanya, hanem az istállórészbe mentünk be. Ott is úgy volt, hogy hol volt, hol nem volt almozva. Ottan lepakoltunk és ami volt nálunk, a pléd meg a párna, hát azon feküdtünk. Elengedték volna az oroszok akkor, amikor lemaradtak? Nyugodtan! Minket nem hiszem, hogy kerestek volna! 200
