Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - A. Ádám
még vályogot is. Gázoltuk a sarat, (nevet), tiportuk és vályogot csináltunk. Ha éjjelesek voltunk. Akkor nappal mehettünk ahova akartunk, nem is kérdeztek bennünket. Sőt volt egy eset, karácsony előtt volt, őnáluk ugye két héttel később van karácsony, nálunk karácsony napján, összeadtak a lágerban pénzt, nekem. Én voltam a megbízott, kultúrvezető is voltam. Az orosz tiszt mondta, hogy merre menjek, hova menjek villamossal. Mondta, hogy a nagy hídon át az első Magazin, ami van ottan, ott lehet ilyen gyertyát venni, kapni, meg ehhez hasonlók. Még azok adták a tippet nekem, hogy hova menjek. Volt az eset, hogy kérdezték, hogy te éjjeles vagy?, vagy nem is kérdezték, mert ők tudták, hogy én ilyen munkahelyen vagyok és milyen munkát végzek. Úgyhogy, amikor az oroszok, pedig két- vagy négysávos volt az az utca, a másik utcáról átköszöntek, csak annyit, hogy köszöntöttek, akiknek dolgoztunk ott a gyárba. Mert csak nekünk volt szabad kivinni szerszámot, és nekik nem. Ha mindjárt kelletett volna nekik otthon, mondjuk egy eresztőgyalu vagy duplagyalu, vagy stockgyalu, vagy ehhez hasonló furdancs, vagy mi, nem vihették ki. Mi kivihettük. Papíron. Ott kinn odaadtuk, a kapun kívül odaadtuk nekik, és volt olyan tisztességes, aki azt mondta hétfőn, hogy nézd ezt visszahoztam, hogy máskor is legyek olyan szíves és vigyem ki. Motoztak bennünket. Volt (ilyen) eset, de minket már nem. Mert a kezünkbe volt(ak). Volt három őrparancsnok, kettő már a kezünkbe volt, a harmadikat akkor kaptuk volna a kezünkbe. Azt mondja az egyik kollégám, hogy most már nem sokára az igazgatót is kivisszük a gyárból. (Nevet) Hogyan sikerült megnyerni a jóindulatukat? Munkával. Csináltak-e nekik valamit? Munkával. Csináltunk. Miket? A legmérgesebb parancsnok egy nő volt, nem parancsnok volt az, hanem őr. Én csináltam egy ruhafogast neki, a másik csinált egy kisszekrényt, mert volt neki egy lánya, játszószekrényt. Én az orvosnak csináltam egy olyan tintatartó állványt, tollakat lehet sorba ráfektetni. Ezzel is elkaptak. Bementem az őrhöz, kérdezte, hogy ki csinálta ezt? Mondom én. Azt mondja, akkor szépen megköszöni. Néztem rá, nem tudtam én jól oroszul, mint későbben már, mondom, ha kell őnekije, becsületszavamra mondom, holnap munka után hozok neki egy ilyent, de írjon egy „própuszt”, egy engedélyt, hogy kivihessem a gyárból. Azt mondja akkor, tudok-e én ilyen kis széket meg asztalt is csinálni? Mondom tudok. Tudok, de ezt legyen szíves adja nekem. Oda is adta, mindjárt papírt is írt, másnap hoztam széket, be volt föstve fehérre, de így a lábánál fogva, így hoztam kifelé. Hát megvolt a papír rája. Megvolt a papír. Egy őrparancsnok volt, az bejött oda 194
