Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Schmidt Pétemé
Hogyan vizsgálták meg, hogy valaki beteg-e, vagy sem? Volt egy bánáti orvos, aki elhurcolt volt. Annak nem kellett menni a bányába, az ott a lágerban volt orvos, de jött mindig egy orosz, egy öreg orvos is. Jött az a bánáti orvos szólni, hogy ha valakinek baja volt, vagy valami. Akkor is egy napon jött. Azt mondta, aki haza akar menni, az jöjjön, mert itt az orvos. Délelőtt pont otthon voltam, délután kellett menni. Mentem én is, lesoványodva volt mindenki, 33 kilós voltam. Le kellett vetkőzni, megvizsgált. Le kellett ülni, fölkelni. Legalább tízszer kellett nekem leülni meg fölkelni. Fölírtak. De hát nem gondoltam, hogy ... Na és akkor három hétre rá ... Nem mertem mondani, hogy magyarországi vagyok, mert volt egy, aki azt mondta, hogy ő nem megy Németországba, ő haza akar menni. Akkor otthagyták és útközben meghalt, mert kirakták. Én nem mondtam, hogy nem megyek Németországba. Gondoltam, onnan már hazajövünk. Ez azért volt, mert egy transzport Magyarországra ment, a másik, a bánátiak, meg az erdélyi németek Magyarországba és mi akkor csak huszonnyolcán voltunk kiírva Magyarországra, és így csaptak minket oda hozzájuk. Ezért kellett, hogy mi Németországba (menjünk). Akik később, utánunk lettek kiírva, hamarabb hazaértek, mint mi. így kerültünk mi oda, mert a Tito nem vette át a bánátiakat, azokat mind Németországba szállították. Volt valami kapcsolatuk a hazaiakkal? Semmi. írhattunk, a véméndiek kaptak egyszer levelet. Én is írtam haza, de nem kapták meg. A véméndiek, azok megkapták és ők kaptak is egy levelet. Na akkor a szüléink már tudták, hogy én is ott vagyok, mert hát mindig egymásról írtunk, meg hát meg is mondtuk (egymásnak a hazai híreket). És így megtudták. Sok volt a halottjuk? Egy egész temető volt már. Nem tudom, hogy hányán. Az elején csak úgy dobták be a gödörbe, de később, akkor már rendes sírt ástak, meg csináltak az asztalosok deszkából (koporsót) és úgy vitték. Nem tudom hányán voltak. Fölírta valaki, hogy ki halt meg? Azt nem tudom ... Csak esetleg a falubeliek. Azok majd elmondják. Hogyan készültek fel az elutazásra? Volt egy új, meg egy öreg pufajkám. Mindig vigyáztam az újra. Nem vettem fel a munkára. Csak az öregbe, vattakabátba mentem. És akkor, mikor hazaindultunk, akkor az oroszt tiszt, az kérdezett, hogy van-e cipőm, van-e nadrágom, pufajkám? Ez akkor mind volt. Amikor már minket Csisztjakovába vittek, ahonnan a transzport indult, akkor ez a K. azt mondta, mi magyarok dobjuk oda, mert mi hazamegyünk, nekünk nem kell. 167
