Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Hermann József

hangulatban mentünk haza. Megköszöntük a vendéglősnek, ő is jó ismerős volt. Szajkra kerültünk, a szülőfalumba. Az első a K. Jani bácsi, az már egy idős ember volt, családos. A kocsma mellett lakott. Az volt az első, akit hazakísértünk. Kopogtunk. Már éjféltájt volt. Pont szent este, karácsony volt. A felesége felébredt és kérdezte: „Ki az, ki az?” Azt mondta: „Én vagyok a férjed, János! Az nem igaz! Ti már nem éltek! Ti biztos be akartok csapni! Te be akarsz csapni és valaki csak be akar jönni! Nem! Én vagyok a férjed! Nyisd ki!” Hát a szegény asszony nem találta a villanykapcsolót. Összevissza futott abban a kis konyhába, vagy hol volt. Az előszobába., Jaj Istenem, jaj Istenem! Nem tudom, hol a kapcsoló és nem tudom kinyitni!” Nem találta a kulcsot sem. Ott álltunk legalább 5 percig. Egyszer csak kinyitotta az ajtót. Azt az örömöt, amit ott láttam! Mindenki sírt. Mi is üdvözöltük az Annus nénit és boldog volt, hogy hazajöttünk.

Akkor a következő kollégához mentünk. Hazakísértük és ez így ment. Én a legvégén maradtam, mert a falu végén laktam. Egész fönt. Ahogyan már egyedül megyek a falu vége felé, egy villanyoszlopnál égett a villany és elmentem egy fiatalember mellett. Ismerős volt nekem, de nem ismertem már meg, pedig a saját öcsém volt, akivel együtt voltunk kint a fogságban, csak ő előbb jött haza három évvel. Tüdőbeteg lett és hazaküldték. Akkor én megálltam, tíz méterre az oszloptól és az öcsémtől. Megfordultam és néztem. Néztem, az öcsém is nézett és nem tudtunk szóhoz jutni, mert ő nem volt biztos benne, hogy én vagyok és én sem voltam biztos, hogy az • öcsém. Egyszer csak megszólalt:, Jóska, nem te vagy az? Dehogynem, én vagyok.” Ahogyan odajött, hát ezt az örömöt nem tudom elmesélni! Öt percig nem is szólaltunk meg. (Elcsukló hangon.) Utána mondtam, most elmegyünk haza, megkeressük Anyit. Otthon van az édesanyám. Ki volt telepítve és hazajött Németországból, mert az öcsém annyira beteg volt, nem akarta, hogy meghaljon és ne lássa. így jött haza (a mai) Nyugat- Németországból. Akkor kérdeztem az öcsémet: „Te hová akartál menni?

Én az éjféli misére akartam menni. Jól van, kísérj haza!” Nem ment el oda, hanem hazakísért engem. Odaadtam azt a két fatáskát, mert azt hoztam haza. Volt egy kis kölni, egy kis cigaretta, meg egy kis ajándék, amit ott össze tudtam vásárolni a kis pénzen, amit megtakarítottam. Mondtam az öcsémnek: „Ezt a két fatáskát beviszed és mondd meg, hogy én küldtem Oroszországból!” Ahogy bevitte és mondta, hogy ezt a két táskát a Jóska küldte a fogságból haza, nem hitte el és azt mondta: „ezt a két táskát ő hozta haza, mert én tudtam, hogy ma a Jézuska hazahozza!” „Tudtam, hogy a Jézuska egyszer benneteket hazahoz!” Mindig mondta az egész faluban: „Meglátjátok a Jézuska hazahozza!” És tényleg, az anyámnak volt igaza, mert szentestén jöttünk haza. Az édesanyám olyan boldog volt, amikor

121