Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)
II. Beilleszkedés Báden-Württembergben - Irreális hazatérési elképzelések
határain kívül is fenntarthatják. Sőt attól is tartani kell - jegyzik meg - hogy még Németországba is beolvadás lesz a sorsuk. Nem tarthatják meg azokat a különbségeket, ami köztük, és a birodalmi németek között van. Csak az utódok bízhatnak egy emberibb élet felépítésében-jelentették ki. Meglehetősen fejlett történelmi tudattal rendelkezett a levélíró. A svábság Magyarországra történt bevándorlása óta előkelő és fontos szerepet játszott a magyar történelemben, és meg van győződve arról, hogy ugyanilyen szerep vár rá a jövőben is. A Magyar Hűség Mozgalom 1949. június 4-én Waiblingenben tartott gyűlésén a Magyar Szabadság Mozgalom képviselője meglehetősen fenyegető hangon szólt a magyarországi németséghez. Kijelentette, hogy a magyarországi németségnek érdekében áll az emigráció harcában résztvenni, „mert ha maholnap bekövetkezik valamilyen esemény s a svábság csak akkor fog észre térni és ráeszmélni arra, hogy felvegye a kapcsolatot a magyarsággal, akkor majd ne csodálkozzon azon, ha bizalmatlansággal fogják fogadni." Aki haza akar térni hazájába, az már most keresse a kapcsolatot, és tegyen eleget azon hazafias kötelezettségének, ami az emigrációban minden magyart-, így a németajkú magyar állampolgárt is terhel. A mozgalom még 1951 -ben is tartotta magát az 1949. június 4-i határozatához, bár nem kifogásolta a nagynémet sorsközösséghez való csatlakozás jogát. Elítélte a határozat az 1945-ös kitelepítési kormányrendeletet, a wilsoni-elvek alapján hitet tett a területi revízió mellett, és vállalta a szabadságharcot a magyarsággal. A későbbiek folyamán azonban a mozgalom vezetőit egyre inkább belső harcok kötötték le, így nyilatkozataik is erről szólnak. A hazatérés kérdése egyre inkább háttérbe szorult. A hazatérés kérdése és annak módja az elűzött németséget egyre inkább polarizálta. „Veszedelmes farkasok" szivárogtak soraikba, állították a Magyar Hűség Mozgalom vezetői (8.számú körlevél, 1949. június !.). Akadtak renegátok, akik az ölükbe hullott húsos fazék német áldásait többre tartották a szülő Haza földjénél. Mások, otthoni gyászos szereplésüket igyekeztek felejtetni, tudva, hogy az anyaországban nekik már nincsen helyük. A megosztottság 1950-re elmélyült. Ekkor már nyilvánosságra hozzák, hogy a Volksbund-exponensek, mint haszonélvezők, nem okultak népük tragédiáján, hanem tovább folytatják munkájukat. „Egy bűnös szövetkezettel állunk szemben, mely népünket újabb szerencsétlenségbe akarja dönteni!" Nem voltak hajlandók velük a magyarság ellen fellépni. Érdekes módon ellenfélnek tekintették a Karitász-egyesület magyar osztályának vezetőjét, egyben a „Landsmannschatft" elnökét dr. Léber Lajost is, helyt adva a Magyar Szabadság Mozgalom vádjainak a Magyar Hűségmozgalom Hivatalos Tájékoztatójában, ahol igazságtalanul nemzetiszocialistaként kezelik, holott nem volt az. Szemére vetették azt is, hogy revíziós célokra nem adott pénzt, hogy elvesztette magyar állampolgárságát. 1951-ben már azt is kijelentették, hogy dr.
