Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)
Az átélés - - Bernics Ferenc
házba benyitottam, és ott meghúztam valahogy magam. Azok is jöttek, azok a komák velem. Másnap reggel a vasúton kértek jegyet, de látták, hogy „Kriegsgefangener", nem kellett jegyet venni. Linzig jutottunk így el. Linzben kiszálltunk. Kiálltam az országútra, és vártam, hogy jöjjön egy teherautó. A komákkal együtt. Jött is egy szovjet teherautó. Fölkéretőztünk. Elvittek egészen Bécsig. Bécsben kerestünk magyar helyet. Hát hol volt ez a hely, mint a Theresianum. Rettenetes állapotok voltak. Zsúfoltság, tetű, poloska. Ott helyezkedett el a társaság. Nem lehetett kibírni, át a Collegicum-Hungarikumba. Ott sem volt hely. Mondták, hogy menjünk ki az állomásra, ott talán a bunkerban kapunk helyet. Az is zsúfolt volt. Végül is körülbelül egy hetet töltöttem Bécsben és mindennap kimentem az Ostbahnhofra, ami romokban hevert, és próbáltunk felszállni valamilyen Pest felé menő vonatra. Minden egyes alkalommal vagy azok akik a vonaton ültek, vagy szovjet katonák, lerugdaltak bennünket. Végre jött egy szerelvény Pokingból, egy magyar hazatelepülő szerelvény, abba befogadtak. Hát ezzel a szerelvénnyel értünk Hegyeshalomra, ahol először láttunk demokratikus rendőröket (nevetve). Félig civil, félig rendőrruhában. Kaptunk három vöröskeresztes cigarettát, meg bablevest. Pedig megesküdtem arra, hogy életemben többet babot nem eszem, mert annyit ettem a hadseregben, de aztán nagyon jól esett az! Aztán nyomás Komáromba. Az Igmándi-erődben szűrtek meg bennünket. Ez úgy ment, hogy ki kellett állni az udvarra. Több száz ember kiállt. Felsőruhát levetni, kezeket föl! Az emberek hónaalját nézték. Először azt kiabálták, hogy lépjenek ki az SS-nek, a magyar SS-nek, a Hunyadi-páncélosoknak és a Szent László hadosztálynak a tagjai. Hát ha nem lépett ki a koma, akkor a nevét mondták. Azt már tudták, hogy ki jön. Kiszedték őket. Akkor mindenkit végignéztek. Fáztunk mint a fene, mert hideg volt! December! Végül is ezt megúsztuk és másnap reggel - azt hiszem, valami élelmiszert is kaptunk - felszálltunk egy Pest felé menő személyvonatra. Egyszer csak lövöldözést hallunk az éjszakában! Megállt a vonat. Mondták az emberek, a batyuzók, hogy biztosan megint az oroszok, vagy az orosz ruhába öltözött magyarok zabrálnak. Egyszercsak megint elindult a vonat. Eljutottam Pestre. A vonat a Ferencvárosi pályaudvaron állt meg. Valahogyan oda keveredtünk. Innen aztán elkezdtem kószálni. Megnéztem Pestet. Borzasztó volt. Buda romokban, híd nem volt. Egy híd, a Pontonhíd, elkészült, azon át lehetett menni Budára. Rettenetes kinézése volt ennek a városnak. Azt hiszem, egy napot töltöttem olt. Egy alkalommal mondták, hogy megy egy vonat Pécsre. Hál arra felszálltunk. Nyitott vagon. Akkor már a komák lemaradtak. Talán egy maradt velem, vagy kettő. Na, ezzel a nyitott szénvonattal mentünk. Fázva rettenetesen! Egészen Dombóvárig mentem. Eszembe jutott, hogy Dombóváron van