Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Bernics Ferenc

ment a vonat. Eljutottunk Főn szigetére. Egy állomásra emlékszem, Odensenek hívták. Ez, azt hiszem, Dánia második legnagyobb városa. Hát ott voltunk egy darabig, aztán tovább mentünk. A szerelvényt rárakták egy komphajóra, és az átvitt bennünket arra a szigetre, amelyiken Koppenhága is van (a Sjaellend-szigetre). De nem Koppenhágában szálltunk ki, hanem túlmentünk rajta, és egy Jégerspris nevű helységben, ahol a dán hadseregnek egy kaszárnyavárosa volt, helyeztek el bennünket, rendkívül mostoha körülmények között. Mondták, hogy jó lesz vigyáznunk, mert előttünk egy magyar tüzérosztály, vagy tüzérezred volt, már nem tudom pontosan, és azok közül többen átszöktek Svédországba, ami azt jelentette, hogy a Nagy-Belten is át kellett kelni. Aztán ezt a tüzérosztályt, vagy ezredet megtizedelték a németek. Nagyon sok alakulat ment ki Dániába, ilyen félig-meddig kiképzett alakulatok. Rossz felszereléssel, mint ahogy a hiradó zászlóalj is. Valószínűleg avval a céllal, hogy kiképezik őket, és utána bevessék a nyugati fronton. A mi zászlóaljparancsnokunk mindig kibújt ez alól. Tulajdonképpen bebarangoltuk Dániát, főleg a Jütland-félszigetet. Voltunk Boris-lágerban, szintén a dán hadsereg lágere, és hosszabb ideig egy kis dán, egy olyan 4-500 lakosú faluban. Lönborgnak hívták. Egy fjord-szerű tengerszorosnak a végén helyezkedett el. Nyugati értelemben képzeljük el ezt a falut, ahol emeletes házak voltak, ahol volt egy nagy tejüzem, egy emeletes iskola, egy olyan szegényház, ami nálunk kastélynak elmehetett volna. Bennünket a Betániában helyeztek el. A Betánia egy imaház-szerűség, ahol a földre letett szalmazsákokon aludt a társaság egy része. Másokat máshová helyeztek el. Az élmény az, hogy mi nagyon jó viszonyban voltunk a dánokkal, a dán emberekkel. Azok valahogy megkülönböztettek bennünket a „tüskéktől", a németektől, és hát elég jó viszony alakult ki köztünk. Visszamenőleg eszembejut, hogy voltunk egy Bergen nevű kisvárosban, ez egy olyan tízezer lakosú kisváros, ahol egy iskolaépületben szállásolták el a zászlóaljat. Szolgálatban voltam, amikor hajnalban egy iszonyatos detonációt hallottunk, valahonnan az állomás környékéről. Kimentünk a készültséggel és láttuk, hogy egy magyar szerelvényt fölrobbantottak. Az történt, hogy a dán partizánok, akiket ők szabotőröknek neveztek, azt hiszem plasztik bombát helyeztek el a sínekre, és amikor bejött az állomásra ez a magyar szerelvény, amiben főleg magyar leventék voltak, nálunk fiatalabbak, mert mi standbeliek voltunk, 21 évesek. Hát ezek közül ott többen elpusztultak. Voltak közülük családosok. Rettenetesen szomorú helyzet volt. Emlékszem a temetésre. Visszatérve Lönborba, itt jó dolgunk volt. Házakhoz is ki tudtunk menni. Ment a kiképzés, úgy, ahogy! En például egy Herden nevű család-