Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

A fogvatartás gyakorlata

rült, bár ezek sem voltak egyformák. Keleten, a Szovjetunióban a bánásmód nem volt annyival rosszabb, mint amennyivel gyöngébb az ellátás volt. Szadizmussal általában sem az őrzők, sem a lakosság körében nem lehetett találkozni. A Jugoszláviában történtekről nincsenek adataink. Nincs alapunk azonban olyan feltételezésre, hogy a magyar hadifoglyok különb bánásmódban részesültek volna, mint az ott élő magyar kisebbség. A lakosság és a hadifoglyok kapcsolata is erősen eltérő volt egymástól. A védtelen és kiszolgáltatott foglyok megalázására, ellenük esetenként fegyveres, illetve egyéb fizikai fellépésre ugyancsak Belgiumban és Franciaországban volt példa. Dániában a magyar foglyok ugyanakkor egyenesen népszerűek voltak, őket a lakosság élelemmel is ellátta. Barátságosan viselkedett a lakosság, elsősorban az idősebb korosztály, a magyar hadifoglyokkal szemben a Szovjetunióban is. Gyakran saját szegénységét is megosztotta velük. A nyugati és a keleti hadifogság közötti leglényegesebb különbség a hazaszállítás időpontjában jelentkezett. A nyugati hadifogság - mint láttuk - annak ellenére, hogy a fegyverszüneti egyezményben erről nem intézkedtek, még a békeszerződés aláírása előtt befejeződött, a keleti, többszöri fondorlatos halogatás után csak 1949 késő őszén, illetőleg kisebb csoportoknak még később. Az elítélt hadifoglyok jelentős része csak Sztálin halála után, 1953-ban, amnesztia alapján, vagy még további évek múltán térhetett haza. A nyugati és a keleti hadifogság közötti külünbség a hazatérés utáni időkben is sokáig fennmaradt. A különbség a nyugati hadifoglyok politikai megbélyegzésében, a keleti hadifoglyok politikai célú felhasználásában jelentkezett, majd a politikai lehetőségek kiaknázása után valamennyi hadifogoly nehéz sorsa a feledés homályába veszett. Utólagos gyógyírt az utóbbi évek erkölcsi és anyagi kárpótlása jelenhet, sokak számára azonban sajnos ez már elkésett.