Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)
Bevezetés
vott egyenlőtlen harcban teljes egeszében magához ragaűla, akkor már a keleti foglyokra sem volt szükség, ezért őket is igyekezett elfelejtetni. A hősi halottak és a hadifoglyok kérdése a történeti szakirodalomban is nemkívánatos téma lett, ennek következménye, hogy évtizedekig még csak létszámukat sem kísérelték meg felderíteni, nemhogy a történteket a nemzetközi joggal összevetni. Arra pedig, hogy a valóságos eseményeket valaki feltárja és azokat a kommunista párt és állatna deklarációjával összevesse, még csak gondolni sem lehetett. Ilyen körülmények között a magyar hadifogoly kérdésről az 1930-ban megjelent két kötethez, hasonlítható feldolgozottság!) publikáció máig nem látott napvilágot, és félő, hogy még évek telnek el addig, amíg hasonló jellegű összefoglaló munka megszületik. A feltáró munka ugyanis - ezalatt többnyire a létszámkérdések értendők - az utóbbi években indult csak meg, melyhez, igyekszik e kötet is, valamelyest továbblépve, hozzájárulni. A kutatónak azonban nincs könnyű dolga, mert a magyar közigazgatás kiszolgáltatottságából adódóan - úgy a kormányzati, mint a helyi és területi közigazgatási szerveket illetően - kevés írott forrás áll rendelkezésre. A Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártja iratai még teljes egészében föltáratlanok, és nem ismerjük a szövetségesek levéltári anyagát sem. Szükségesnek mutatkozott ezért az. átélők meghallgatása, akik a táborviszonyokról, a munkavégeztetésről, ellátásról, stb-ről részletesen beszámoltak. A nyilatkozók kiválasztásánál tekintettel voltunk a nyugati és a keleti hadifoglyok létére, az. egyes fogva tartó államok magatartásának felderíthetőségérc, a bevonulás és a fogságbaesés körülményeire, a hadifogság fajtáira, az őrző állam kilétén kívül az őrzés földrajzi helyére. Ennek megfelelően nyilatkoznak a Franciaországban lévő francia, amerikai és angol, a Németországban lógva tartott francia, amerikai és angol, a Belgiumban, illetve a Szovjetunió különböző területein fogva tartott hadifoglyok, akik a magyar fegyveres testületekből hadifogságba esettek túlnyomó részét képezik. Munkánk során a német szakirodalomra is támaszkodhattunk, mert Németországban (NSZK-ban) a magyarhoz hasonló kutatási nehézségek ellenére a német hadifoglyok történetét húsz kötetben évtizedekkel korábban már közreadták. Igaz, hogy erre a célra külön kutatóintézetet hoztak létre, melynek sokéves munkáját tartalmazzák e számunkra is jól hasznosítható, az egyes fogvatartó hatalmak szerinti feldolgozások. Belőlük elsősorban az. általános jellegű kérdésekre kaphatunk információt, magyar vonatkozású adatok csak elvélve fordulnak elő. Tanulságos, hogy a német történészek módszerei között is első helyen az interjúk állnak. A feldolgozás módja azonban az itt követettől eltér. Ők egy-egy részkérdés illusztrálásához csak néhány mondatot vagy bekezdést idéznek. Mi a feltárás legelején tartunk, ezért és az élményszerűbb hatás kiváltása érdeké-