Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

A náci námetország hadifogságában

zését, a bánásmód szabályait. Ezek a szabályok lényegében a hadifoglyok kiirtására vonatkoztak. Állítja a fővádló, hogy sok szovjet hadifoglyot felakasztottak vagy agyonlőttek, sokan éhenhaltak, fertőző betegségben vagy a hidegtől elpusztultak. Igen sokan kínzás közben haltak meg, amit a németek előre kitervelt módon hajtottak végre. Az SD főnökének 1941. június 17-én kelt parancsa alapján ismertette az első katonai körzet és a főkormányzóság területén létesített hadifogolytáborok helyét. Ezekben „szűrés", „megtorlás", „különleges rendszer" címén kiirtották és kínozták a hadifoglyokat. A kivégzéseket úgynevezett „Sonderkommandók" hajtották végre. Idézett a főügyész a Berlinben, 1941. október 29-én kelt 14. számú operatív parancs 1. számú mellékletéből: az opperatív csoportok vezetői a maguk felelőségére döntenek a kivégzések kérdésében, és megfelelő parancsot adnak a „Sonderkommandóknak". A kommandóknak irányelvek formájában kiadott rendszabályok végrehajtása érdekében követelniük kell a táborok vezetőitől, hogy adják át nekik a foglyokat. A hadseregfőparancsnokság utasította a parancsnokokat, hogy az ilyen követeléseket elégítsék ki. A kivégzéseket észrevétlenül, alkalmas helyen, és semmi esetre sem a táborban vagy a tábor közelében kell végrehajtani. Ügyelni kell a holttestek haladéktalan és helyes clföldclésére. A gyakorlati tevékenységet a vinyicai operatív kommandó 1941 decemberi jelentésével illusztrálta. E szerint a szűrés után mindössze 25 „gyanús" személy maradt. A magyarázatban az áll, hogy a helyi szervek és a biztonsági rendőrség naponta megtették a szükséges lépéseket. A hadifoglyok kiirtásában tehát bizonyítva látta, hogy a „Sonderkommandók" mellett résztvettek a táborok parancsnokai és az alájuk rendelt egységek is. A főügyész ismertette Molotov külügyi népbiztos 1941. november 25-i jegyzékét, melyet megküldték a Szovjetuniéwal diplomáciai kapcsolatban állt minden államnak. Ebben nyilvánosságra hozták, hogy a német katonai parancsnokságok és egységek kegyetlenül kínozták, gyötörték és meggyilkolták a vöröskatonákat. A táborokban élőket a helyszínen agyonlőtték, leszúrták. Az ápolónőkön és a nővéreken erőszakot követtek el, kegyetlen módon meggyilkolták az egészségügyi személyzetet. Ismertette a főügyész azt is, hogy a német kormány és a főparancsnokság rendelkezésére az áldozatokat nyilvántartásba vették. A nyilvántartás adatait is nagy pontosággal leisorolta: folyószám, családi és keresztnév, születési idő és hely, foglalkozás, utolsó lakhely, a kivégzés oka, a kivégzés helye és ideje. Külön kiemelést kapott a vádbeszédben, hogy a hadifoglyokat ismertető jellel bélyegezték meg, amit a német főparancsnokság 1942. július 2()-án rendelt el. A parancs szerint a megbélyegzést a következő módon kellett végrehajtani: „...a megfeszített bőrön kínai tusba mártott tüzes lanccttával vágást kell ejteni". (A megbélyegzés tényét az amerikai fővádló is említette.) Az